Infostart.hu
eur:
382.14
usd:
328.24
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma
A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k), Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (b) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Védelmi Tanács ülésén a Karmelita kolostorban 2025. május 13-án.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher

Orán Viktor: Magyarország továbbra sem akar belesodródni az ukrajnai háborúba

A miniszterelnök a Védelmi Tanács mai ülése után, Facebook posztjában erősítette meg, hogy kitart a békepárti álláspontja mellett.

A miniszterelnök azt mondta: az elmúlt napokban történt katonai akciók azt vetítik előre, hogy a háború hosszabb és brutálisabb lesz annál, mint amire az év elején számítottak.

Megerősítette, hogy a magyar kormány Donald Trump amerikai elnök béketörekvéseit támogatja. Szerinte az Európai Unió vezetése bele akarja préselni Magyarországot az Ukrajnát támogató koalícióba, de ő ennek ellent fog állni.

Úgy fogalmazott, hogy a kormány mindent megtesz Magyarország szuverenitásáénak védelme érdekében. Közölte: a Védelmi Tanács mai ülésén meghozták a szükséges intézkedéseket, hogy megvédhessék az országot minden külső befolyásolási kísérlettel szemben.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×