Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
322.74
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Budapest, Hungary - The main tower of the famous Fishermans Bastion (Halaszbastya) from above with Parliament building and River Danube at background on a sunny morning
Nyitókép: ZoltanGabor/Getty Images

Hatalmas összeget hoztak a kordonok a Halászbástyánál

Nagy felháborodást váltott ki, hogy az I. kerületi önkormányzat körbekordonozta és fizetőssé tette a Halászbástyát, egész pontosan annak az alsó részét is.

Egy napig, január 1-jén fejenként 1500 forintot kellett fizetniük azoknak a turistáknak, akik a Halászbástyáról akarták megcsodálni a Budapest és a Duna panorámáját. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában ezzel kapcsolatban Böröcz László I. kerületi polgármester azt mondta, rossz döntést hoztak, és más megoldást keresnek a turizmusból származó bevétel növelésére.

Böröcz szerint az önkormányzat gazdálkodását rendbe kell rakni, ezért azt kérte a cégeiktől, többek között a Halászbástyát üzemeltető kft.-től is, hogy vizsgálják meg a bevételnövelés lehetőségeit. A kft. tette a javaslatot arra vonatkozóan, hogy a felső fizetős szakasz mellett az alsóért is pénzt kérjenek. Mint mondta, majdnem teljes támogatottsággal ment át az indítvány a kerületi képviselői szavazáson.

"Egy napig volt kinn a kordon, de utána láttuk, hogy ennek a jelenlegi megvalósítása nem tükrözi azt, amit szerettünk volna, vagy amiről a testület döntött", mondta, indokolva, hogy miért nem várták meg az egy hónaposra tervezett tesztidőszak végét.

Az alsó rész továbbra is ingyenes marad,

és a lezárás egy napja alatt is volt olyan része a Halászbástyának, amely szabadon elérhető volt: "a felső rész alatti szakaszt nyáron bérli az egyik vendéglátóegység, de a téli időszakban látogatható, ezért is terveztük ekkorra a tesztidőszakot", pontosított a műsorban Böröcz László.

Szerinte nem elvárható, hogy az önkormányzatnak ne legyen a Halászbástya hasznosításából bevétele, amiből a helyszín karbantartására és megőrzésére is lehet költeni, illetve hogy 30 éve, 1995 óta kell fizetni a Halászbástyánál. Példaként hozta, hogy számos külföldi látványosság csak pénzért látogatható, így a prágai Arany utcácskába való bejutásért is fizetni kell.

A fideszes politikus arra a felvetésre, hogy a hírek szerint kevesebb forrásból gazdálkodhatnak most az önkormányzatok, mint korábban, azzal válaszolt, hogy szerinte jó gazdálkodással finanszírozhatóak az önkormányzatok, és a vezetőnek azon kell gondolkodnia, miként lehet az önkormányzat bevételeit növelni.

A kordonokat 260 ezer forintért vásárolta meg a cég, viszont

az egy évvel korábbihoz képest egymillió forinttal több bevétele volt az üzemeltető cégnek azon a napon, amikor le volt zárva a Halászbástya.

Vannak más tervei az önkormányzatnak: turisztikai attrakciókkal és a szolgáltatások bővítésével szeretnének pénzhez jutni. Előbbit nem fejtette ki, utóbbira példaként hozta, hogy ingyenes látcsöveket helyeztek ki a Halászbástyára, amiket azon az egy napon a belépőket megváltók is ingyen használhattak. Itt megjegyezte, hogy korábban egy magánszemély rakott ki oda távcsöveket, amelyekből a pénzérméket "éjszaka, suttyomban ürítette, tehát teljes káosz volt".

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×