Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Hajó készül kikötni a balatonfenyvesi kikötőben a vihar előtt 2020. július 21-én este.
Nyitókép: MTI/Varga György

Mi jön még, a Balaton is kibillent a medréből

A Kirk hurrikán még a magyar tengeren is gondot okozott.

Elmozdította a Balatont az erős szél csütörtök délben – mondta Csonki István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság nyugalmazott igazgatója a veol.hu-nak.

Korábban a HungaroMet azt írta, hogy Európa partjait elérte egy olyan ciklon, amely a korábban aktív, Kirk nevű hurrikánig követhető vissza, ez a ciklon térségünkben kiadós csapadékot és erős szelet okoz, ez pedig „kibillenti” majd a Balaton vízszintjét.

Csonki István megerősítette: valóban kilengett a Balaton, a tó hosszirányban mozdult el 40 centimétert, az erős szél miatt. Így a Balaton vízszintje Balatonakarattyánál 78 centiméter, Balatonaligánál 118 centiméter volt csütörtök délben.

A jelenség nem kivételes, 2020 februárjában egyméteres különbség volt a keszthelyi és a balatonfűzfői vízállás között, amikor kilengett a Balaton.

Ahogy csillapodik a szél, a tó is megnyugszik, visszarendeződik minden.

A HungaroMet arra is felhívta a figyelmet, hogy a hurrikánok olyan, a mérsékelt övi ciklonoknál kisebb méretű, de erősebb szelet okozó légörvények, amelyek az energiájukat a meleg tengerből nyerik. Minél melegebb a tenger, annál több vízgőzt képesek felvenni, amely a hurrikánban feláramolva és kondenzálódva hatalmas mennyiségű csapadékot okoz, felfűti és forgásba hozza a rendszert – írták.

Megjegyezték, a nyílt óceán bizonyos fokig "kordában tartja" a hurrikánokat, ugyanis ha nagyon megerősödik a szél, akkor az mélyen felkeveri és a felszínre hozza a hidegebb tengervizet, ami gyengíti a légörvény erejét.

Abban az esetben azonban, ha a hurrikán sekélyebb és melegebb tenger fölé kerül, ez a fékező mechanizmus megszűnik és a hurrikán felerősödik. Amennyiben a hurrikán kontinens fölé sodródik, már nem áll rendelkezésére a meleg tengervíz és a légörvény gyorsan veszít az erejéből.

Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×