Infostart.hu
eur:
386.07
usd:
331.47
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Az áradó Rába folyó Csörötneknél 2023. augusztus 5-én. A Nyugat-Dunántúli Vízügy Igazgatóság tájékoztatása szerint a Rába vízszintje ezen a napon hajnalban 476 centiméteres vízállásnál tetőzött. Körmendnél reggel 387 centimétert mértek, a tetőzést itt 500-510 centimétert meghaladó vízállással másnap reggelre várják, ami miatt a szakemberek szerint a legmagasabb harmadfokú árvízvédelmi készültség elrendelésére lesz szükség a folyószakaszon.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Itthon az áradások nem érintik a vasutat, de Csehország felé ne próbálkozzon senki

Az árvízi helyzet ellenére zavartalan a vasúti, illetve a távolsági buszközlekedés az országban - jelentette ki a MÁV vezérigazgatója hétfőn Budapesten, a Keleti pályaudvaron megtartott sajtótájékoztatón. Viszont azt javasolják, hogy ne utazzanak vonattal Csehországba, vagy azon túlra az országon át.

Eddig az eső és a viharos szél okozott átmeneti zavarokat a vonatközlekedésben, a hétvégén több mint 15 alkalommal vonultak ki a pályafenntartásban dolgozók, akiknek a pályára, vagy a felsővezetékre dőlt fákat, gallyakat kellett eltávolítaniuk - közölte Hegyi Zsolt.

A jelenlegi helyzetben a legfontosabb feladatuk, hogy fenntartsák a vasúti szolgáltatást, megvédjék a kiáradó folyóktól a vasúti infrastruktúrát, illetve tájékoztassák az utasokat azokról a változásokról, amelyek az árvíz miatt a hazai, illetve a nemzetközi vasúti közlekedésben történnek - tette hozzá.

Mint elmondta: annak érdekében, hogy a felsővezetékek sérülése esetén is fenntartsák a forgalmat a Dunántúl több csomópontjában dízelmozdonyokat helyeztek készenlétbe és országszerte 20 autóbuszt tudnak bevetni vonatpótlásra. Továbbá a nemzetközi forgalomban nem közlekedő vonatokat is pótolják belföldön, ez főleg az Ausztria felől, vagy abba az irányba közlekedőket érinti.

Egyetlen kivétel az Esztergom-Komárom vonal, amit átadtak a katasztrófavédelemnek, mert az része a védműveknek. A szakaszon vonatpótló buszok közlekednek

- fűzte hozzá.

A következő napokban - folytatta - több helyszínen lesz szükség műszaki beavatkozásra az infrastruktúra védelme érdekében. Szerdán kővel megrakott kocsikkal terhelik le a győri Rába hidat, megakadályozandó, hogy a víz elsodorja a műtárgyat. Kritikus pont Szob és Nagymaros között a Szent Mihály hegy, ahol korábban sárlavina akadályozta a vonatközlekedést, ám az ellenőrzések szerint most ez nem várható.

Továbbá a Budapesti Közlekedési Központtal közösen tesznek erőfeszítéseket, hogy fenntartsák a szentendrei HÉV vonalán a közlekedést, a Volánbusz esetében zavartalan a közlekedés - sorolta.

Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi forgalomban komoly fennakadások vannak, Ausztriában Bécstől nyugatra, illetve Hegyeshalom felé sem közlekednek az árvíz miatt a vonatok. Erről folyamatosan tájékoztatják a pályaudvarokon és az internetes felületeken keresztül is az utasokat.

Az osztrák vasút tájékoztatása szerint szerdán reggel indulhat meg a vasúti forgalom Ausztriában - mondta a sajtótájékoztatón Hegyi Zsolt, aki szolidaritását fejezte ki az osztrák és a cseh vasutasokkal, illetve mindenkivel akiknek kárt okoznak az áradások.

Ne utazzanak vonattal Csehországba!

A cseh vasút tájékoztatása szerint a heves esőzések és árvizek miatt több vonalon is fennakadások vannak a vasúti forgalomban, ezért azt javasolják az utasoknak, hogy ne utazzanak vonattal Csehországba, vagy azon túlra az országon át - közölte a Mávinform hétfő délután az MTI-vel.

A vasúttársaság honlapján is elérhető közlemény szerint a Magyarország–Csehország, Lengyelország, Németország között közlekedő nemzetközi vonatok közlekedésében több korlátozás is életbe lépett.

A Báthory EuroCity mindkét járata csak Budapest és Hranice na Moravě között közlekedik, hétfőn és kedden éjszaka a Metropol EuroNight csak Budapest és Breclav között jár, a Varsó–Budapest és Berlin–Budapest közvetlen kocsik csütörtökig nem közlekednek, viszont a Hungária EuroCity járatai Budapest és Berlin között mindkét irányban korlátozás nélkül járnak - tájékoztattak.

A hétfőig megvásárolt és erre a hétre szóló jegyek jővő hétfőig használhatók fel, a későbbi utazást tervezők számára pedig a meglévő menetjegyüket kezelési költség nélkül térítik vissza vagy cserélik ki a vasúttársaságok. A cseh vasút a nemzetközi utasok számára az utazáshoz rugalmas jegyhasználatot biztosít, így a fenti időszakban bármelyik Csehországot érintő járattal lehet utazni érvényes menetjeggyel, járathoz kötöttség nélkül. Amennyiben másik vonatot választanak, úgy új helyjegyet kell váltani, amit díjmenetesen állítanak ki - ismertették.

Az aktuális helyzetről információt kaphatnak a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is - áll a vasúttársaság közleményében.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×