Infostart.hu
eur:
361.54
usd:
315.27
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Nyitókép: Facebook/Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Guruló rendelők a hiányzó háziorvosok helyett – így működik a telemedicinális gyógyítás

Az elmúlt egy évben a leghátrányosabb helyzetű hazai települések közül negyvenben indult el a telemedicinális ellátás, amellyel a megszűnt háziorvosi rendeléseket igyekeznek pótolni. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője azt mondta az InfoRádióban, hogy a visszajelzések döntő többsége pozitív, a modern technológia segítségével akár több száz kilométeres távolságból is tudnak tanácsokat adni az orvosok.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy évvel ezelőtt sikeresen vezette be a legszegényebb magyarországi településeken a telemedicinális gyógyítást, melynek segítségével eddig több mint négyezer beteget láttak el úgy, hogy az orvosoknak nem kellett személyesen részt venniük a vizsgálatokon. A speciális ellátások a legelmaradottabb hazai települések felzárkózását segítik.

Az érintett falvakban átlagosan ezren élnek, és jelentős részükben már évekkel ezelőtt megszűnt a háziorvosi ellátás, a kormány által kezdeményezett, mintegy háromszáz falu fejlődését segítő Felzárkózó települések program keretében azonban új lehetőségek nyíltak a helyi lakosok előtt.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője az InfoRádióban elmondta: nem tudtak orvosokat küldeni ezekre a szegény településekre, a program azonban lehetőséget ad arra, hogy az alap- és szakellátás közötti szintet biztosító mobil orvosi rendelővel asszisztensek érkezzenek a helyszínekre, ahol a helyi szociális munkások segítik őket az ellátásban, illetve a betegek összegyűjtésében. Ha pedig szükség van orvosi útmutatásra, akkor a modern technológia segítségével akár több száz kilométeres távolságból is tudnak tanácsokat adni, illetve észrevételeket tenni a szakemberek.

Romhányi Tamás hozzátette: biztosított minden olyan eszköz és berendezés, amely lehetővé teszi, hogy például

jobb minőségben és nagyobb hangerővel lehessen meghallgatni a szívhangot, mint hogyha a helyszínen az orvos fülében lenne a fonendoszkóp.

Mint mondta, a rendelkezésre álló kamerán keresztül akár ezerszeres nagyítással is be lehet nézni a páciensek torkába, vagyis sokkal többet lehet látni, „mintha személyesen kukucskálna be” a szakember.

Az elmúlt egy év tapasztalatai alátámasztják, hogy a telemedicinális rendelés egy jól működő rendszer, melyet negyven településen vezettek be harminc orvos részvételével. A speciális ellátásba távolról bekapcsolódók mintegy fele olyan orvos, aki gyermeknevelés mellett nyújt segítséget az asszisztenseknek, azaz éppen gyeden vagy gyesen van, ami miatt egyébként nem tudna praktizálni.

Romhányi Tamás a távolabbi célokról is beszélt. Az eddigi tapasztalatok kiértékelését követően

a tervek szerint lesz lehetőség ütemezett bővítésre.

Mint fogalmazott, a visszajelzések döntő többsége pozitív, így bőven van mire építkezni, „rengeteg lehetőség rejlik” még a telemedicinális gyógyításban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat azonban abba nem szólhat bele, hogy a tervezett bővítéséhez milyen finanszírozás társítható, erről a kormányzat, illetve a minisztérium dönt.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatja és készen áll arra, hogy bővítsék a rendszert, melyet Romhányi Tamás szerint rengeteg helyre kellene még eljuttatni Magyarországon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

A kormány átalakítja a pedagógusok továbbképzési rendszerét: megszünteti a központilag szervezett tartalmi megújító képzéseket, eltörli a gyakornokoknak a Nemzeti alaptantervből tett kötelező vizsgáját, és lehetővé teszi, hogy az oktatási intézmények saját belső továbbképzéseket szervezzenek. A változtatást azzal indokolták, hogy az eddigi centralizált rendszer teret adott az ideológiai befolyásolásnak, és nem alkalmazkodott a helyi igényekhez. A második ütemben a piaci alapú, szabadon választható képzéseket is visszaépítik a rendszerbe, valamint bevonják a szakképzési és bölcsődei dolgozókat is. A módosításokról társadalmi egyeztetést kezdeményez a kormány.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×