eur:
387.65
usd:
357.33
bux:
68407.58
2024. május 23. csütörtök Dezső
Rendőrök és tűzoltók egy Martonvásár és Ráckeresztúr között elterülő mezőgazdasági területen 2024. április 13-án, miután egy kisrepülőgép a területre csapódott. A sportrepülőgépben utazó két férfi a helyszínen meghalt.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Repülőtragédia - megvan az előzetes vizsgálat eredménye

A Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja a szombati, két halálos áldozatot követelő repülőgép-baleset körülményeit.

Mint ismert, a HA-PET lajstromjelű Extra 330L típusú repülőgép szombaton zuhant le, két utasa a balesetben szörnyethalt. Azóta lapértesülésekből lehet tudni, hogy egy volt konzul, valamint egy 26 éves férfi utazott a gépen.

Az Extra szombaton 9 óra 30 perckor szállt fel a tököli repülőtérről. A Közlekedésbiztonsági Szervezet elsődleges vizsgálata szerint három perc múlva érkezett a Martonvásár - Ráckeresztúr közötti gyakorló légtérbe, ahol

néhány perces repülést követően közel függőleges helyzetben, nagy sebességgel a földnek csapódott.

A pilóta és utasa a helyszínen életét vesztette, a légi jármű megsemmisült.

Bejelentést követően a KBSZ balesetvizsgálói megkezdték a helyszínelést, amely során sikerült feltárni és beazonosítani a repülőgép fő darabjait, valamint a repülőgép kormányfelületeit. A helyszínen fellelt akciókamera által rögzített fájlokat a KBSZ szakemberei a hétvége során helyreállították. A felvétel alapján

a repülés 8. percében a pilótánál feltételezhetően rosszullétre utaló jel mutatkozott, amely után a rögzített felvétel végéig a repülőgép vezetetlen repülési jelleget mutat.

A KBSZ a rendőrség és a légügyi hatóság szakembereivel részletes szemle keretében vizsgálja a műszaki meghibásodás lehetőségét - derül ki az Építési és Közlekedési Minisztérium közleményéből.

A Blikk elérte korábban a balesethez riasztott Martonvásári Önkéntes Tűzoltóegyesület egyik munkatársát, aki elmondta: a repülő olyan mélyen fúródott a földbe, hogy munkagépekre is szükség volt ahhoz, hogy minden darabját meg tudják találni. A helyszínen a roncsok alapján nem is tudták megállapítani, hogyan ért földet a gép.

Címlapról ajánljuk

Gulyás Gergely: Dobrev Klára követhetett el bűncselekményt, nem Sulyok Tamás

Magyarország nem ad ki senkit, aki az ország területén menekültként tartózkodik - mondta Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő egyebek között beszélt Magyar Péter szerepléséről, az orosz hackertámadásról, a napelemeseket érintő ügyekről. Kiderült az is a Kormányinfón, hogy napi hatmillió forintra büntette az Európai Bíróság Magyarországot az úgynevezett jogi határzár miatt
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.23. csütörtök, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
Hogy lehet osztrák állampapírt venni magyarként? Utánajártunk

Hogy lehet osztrák állampapírt venni magyarként? Utánajártunk

Az állampapír-portfólió diverzifikálása érdekében nem ördögtől való dolog azon gondolkodni, hogy vajon magyarként lehet-e szomszédos országokban eurós állampapírt vásárolni. A jó hír az, hogy az osztrákoknál már lehet, ráadásul a kincstári számlán minden költségmentes. Nehezítő körülmény, hogy elektronikus személyi kiváltása szükséges, de a Portfolio kérdésére az osztrák kincstár elárulta: már vizsgálják ennek a feltételnek a módosítását.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×