Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.88
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Novák Katalin, a kormányzó Fidesz-KDNP köztársaságielnök-jelöltje beszédet mond az Országgyűlés plenáris ülésén, ahol megválasztják az új államfőt 2022. március 10-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Elfogadta a parlament Novák Katalin köztársasági elnök lemondását

A képviselők egyhangúlag úgy döntöttek, hogy elfogadják az államfő lemondását.

Az Országgyűlésnek ritka ügyben kellett döntenie: Novák Katalin február 12-én lemondott posztjáról, erről hivatalos levélben tájékoztatta a parlamentet. Az eljárási szabályok szerint az Országgyűlés a nyilatkozat elfogadásáról vita nélkül határoz, a határozathozatal előtt az államfő ötperces időtartamban felszólalhat. Elviekben az is elfordulhatott volna, hogy a képviselők többsége döntése megfontolására kéri fel a köztársasági elnököt, ám ez nem történt meg, ahogy azt már sejteni, sőt tudni lehetett Orbán Viktor miniszterelnök és a kormánypárti többség megnyilatkozásaiból.

Latorczai János, az Országgyűlés alelnöke bejelentette, hogy mivel Varga Judit február 16-án lemondott képviselői mandátumáról, így 198 képviselő szavazhatott az első 2024-es ülésnapon, de 195-en voltak jelen az első ellenőrzéskor.

A köztársasági elnök rövid lemondó nyilatkozatát Szűcs Lajos jegyző ismertette, de az érvényességhez a parlament támogatása is szükséges, ezért vita nélkül kellett róla határozni: a szavazás eredménye szerint 196 szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta. A határozat az elfogadásával együtt hatéálya is lépett.

Ideiglenesen Kövér László, az Országgyűlés elnök tölti be az államfői posztot, a képviselők arról is döntöttek, hogy addig Lezsák Sándor lesz a megbízott házelnök.

Mint ismert, az államfő azért döntött úgy, hogy nem tölti ki 2027-ig tartó mandátumát, mert február 2-án nyilvánosságra került, hogy még 2023 elején kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének, aki a pedofília miatt elítélt intézményvezető bűnsegédje volt. A kegyelmi döntés nyilvánossá válása után alig egy héttel lemondott posztjáról, és ezzel egy időben tartott beszédében Novák Katalin úgy fogalmazott: „Tavaly áprilisban abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofíliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen. Márpedig itt nincs, és nem is lehet kétely.”

Az ügy hatására Orbán Viktor alaptörvény-módosítást nyújtott be, és a Fidesz jó néhány törvény módosítására tett javaslatot a gyermekvédelmi törvénycsomagban. A kegyelmi ügy miatt lemondott mandátumáról, és visszavonult a közélettől Varga Judit is, aki korábban igazságügyi miniszterként beterjesztette, majd ellenjegyezte az elnöki kegyelmet.

Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×