Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
324.94
bux:
145190.16
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Pixabay

Sokan már nagyon várják a nyarat: kilőtt a szállásfoglalások száma

A vakációzni vágyók mintegy fele csak hazai úti célt választ, míg 44 százalékuk külföldön és belföldön egyaránt üdülne idén.

Idén az üdülni vágyó magyar emberek több mint fele legalább két alkalommal utazik el minimum egy éjszakára. Minden harmadik megrendelő már foglalt szállást, további 55 százalék pedig még nem foglalt, de tervez utazást – közölte az előfoglalási adatok alapján a Szallas.hu.

A szállásfoglaló portál tájékoztatása szerint minden tizedik válaszadó bizonytalan még, és csupán kevesebb mint két százalék azoknak az aránya, akik azt mondták, nem utaznak el sehová üdülni 2024-ben.

A vakációzni és pihenni vágyók egynegyede viszont legalább egyszer elutazik idén,

és a válaszadók tíz százaléka legalább három alkalommal foglal szállást erre az évre – csaknem nyolc százalék pedig négyszer vagy annál többször.

A kutatás szerint a válaszadók kétharmadát az utazás tervezésében nem befolyásolja az időpont, míg egynegyedük kimondottan hosszú hétvégére és/vagy iskolai szünethez igazítja a legalább egyéjszakás kikapcsolódását. Ugyanakkor a válaszadók kilenc százaléka kimondottan kerüli a hosszú hétvégéket és iskolai szüneteket.

A felmérés résztvevői között

a hosszú hétvégék közül az augusztus 20-ai a legnépszerűbb, amit a pünkösdi és a húsvéti időszakok követnek.

Az ár és az ingyenes lemondás a legfontosabb kritérium a szálláskeresők számára.

Az utazók mintegy fele csak hazai úti célt választ, míg 44 százalék külföldre is és belföldre egyaránt utazik idén, a megkérdezettek 7,5 százaléka pedig csak külföldi úti célok iránt érdeklődik. Az apartmanok iránt a legnagyobb a kereslet a vakációt tervezők körében.

Az eddigi nyári előfoglalások alapján az alábbi városok a legnépszerűbbek:

  • Siófok
  • Szeged
  • Hajdúszoboszló

A fő szezonhoz közeledve azonban valószínűleg több balatoni település is felkerül majd a toplistára – jegyezte meg Kelemen Lili, a szállásfoglaló portál sajtószóvivője. A nyári időszakra jelenleg belföldön fejenként 12 ezer forint a foglalások átlagára egy éjszakára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései

Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései

A kormányfő megfogalmazása szerint a kommunista államhatalom behatolt a családok és a közösségek életébe, félelmet keresett, sorsokkal zsarolt, másokat erővel, pénzzel, karrierrel csábított együttműködésre. A szembenézés azonban a rendszerváltozáskor és azóta is elmaradt, a Kádár-rendszer bűneinek valós bemutatása, 36 éves adósságot törlesztenek most. Parlamenti beszéd.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
Tisza-kormány: Fejes Pétert támogatja a TISZA, fontos döntések jönnek a parlamentben

Tisza-kormány: Fejes Pétert támogatja a TISZA, fontos döntések jönnek a parlamentben

A TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A parlamentben fontos döntések jönnek: napirenden lesznek a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok, a milliárdosok vagyonadója, az új legfőbb ügyész megválasztása, a december 24-i munkaszüneti nap és a költségvetés is, az ülés 13 órakor kezdődik. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter közölte, hogy a jövő évi költségvetés készítésekor nem dolgozták ki a rezsicsökkentés célzottabbá tételét, és jelenleg sem a rendszer átalakítása áll a tárca szakmai munkájának középpontjában. A minisztérium ugyanakkor olyan energetikai feltételeket akar teremteni, amelyek mellett a jövőben több lehetőség áll majd a kormány rendelkezésére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×