Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Volánbusz Zrt.

Kinyílt a busz ajtaja, kiesett az iskolás lány a Volánbusz járművéből

Menet közben esett ki a Volánbusz egyik kisbuszából egy iskolás lány Szigetszentmiklóson kedd délután – számolt be az RTL Híradó.

A gyerekekkel teli jármű egy nem túl éles kanyarban haladt, de legfeljebb 30 kilométer per órával mehetett volna, amikor kinyílt a busz hátsó ajtaja és az ott álló 13 éves lány kiesett.

A gyerek RTL-nek nyilatkozó édesapja szerint a sofőr nem vette észre, hogy mi történt, csak akkor állt meg, amikor a többi utas kiabálni kezdett. Ezután a sofőr kiszállt a buszból, megkérdezte a gyerektől, hogy hogy van, aki az apja szerint „ sokkos állapotban adrenalintól túlfűtve közölte, hogy úgy érzi jól van”. Erre a sofőr közölte, hogy jól van, akkor mehetnek tovább.

Otthon derült ki, hogy a kislány koponyája, válla, és csípőtől lefelé a bal lába is megsérült, de szerencsére csak könnyebben.

A Volánbusznál vizsgálatot indítottak az ügyben és elnézést kértek. Azt is közölték, hogy a sofőr nem a szabályok szerint járt el, mert mentőt kellett volna hívnia.

A rendőrség gondatlan veszélyeztetés miatt vizsgálatot indított, de egyelőre nincs gyanúsítottja az ügynek.

Fotónk illusztráció.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×