Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.89
bux:
143608.57
2026. november 6. péntek Lénárd
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. szeptember 28-án.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Bejelentést tett a kormány a nyugdíjemelés ügyében

Szentkirályi Alexandra szóvivő a Kormányinfón ismertette az emelés menetét.

Pénteken érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés – jelentette be Szentkirályi Alexandra a csütörtöki Kormányinfón. A kormányszóvivő elmondta, aki átutalással kapja a járandóságát, már pénteken megkapja a januárig visszamenőlegesen megemelt összeget, míg azoknak, akik készpénzben veszik át a nyugdíjukat, szintén pénteken kezdi kézbesíteni a posta az emelt ellátást a megszokott ütemezésben.

Mint ismert, azért van szükség a nyugdíjak kompenzációjára, mert a tényleges infláció magasabb lesz iddén, mint a kormány előzetes becslése volt, amelyhez igazodott a januári nyugdíjemelés mértéke. Szentkirályi Alexandra azt is elmondta, az emelés mértéke 3,5 százalék, a kiegészítésre 2,5 millió ember jogosult, a teljes költsége mintegy 190 milliárd forint.

A szóvivő azt is felidézte, hogy így az átlagnyugdíjjal számítva havi 6500 forintot, a 13. havi nyugdíjat is beleértve az átlagnyugdíjasok összességében 85 ezer forint pluszt kapnak most. Januárban aztán újabb nyugdíjemelés érkezik, hat százalékkal nőnek a nyugdíjak, ennyi lesz ugyanis a jövő évi infláció a jelenlegi előrejelzések szerint.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×