Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Ütközésben összeroncsolódott személygépkocsik Szolnoknál 2023. október 31-én. A 4-es főút és a Tölgy utca kereszteződésénél történt balesetben ketten meghaltak, többen megsérültek.
Nyitókép: MTI/Donka Ferenc

Öten haltak meg délután az utakon, két borzalmas baleset is történt

Két ember meghalt, többen megsérültek Szolnoknál, a 4-es főút és a Tölgy utca kereszteződésénél 12 óra körül történt közlekedési balesetben.

A rendőrségi tájékoztatás szerint egy személygépkocsi a szolnoki Tölgy utcából a 4-es főútra kívánt kikanyarodni, a manőver során elé kanyarodott a neki jobbról, a védett úton Budapest felől Debrecen irányába közlekedő gépkocsinak, és összeütköztek.

A baleset következtében a védett úton közlekedő gépkocsi vezetője és két utasa könnyű, valamint egy utasa súlyos sérülést szenvedett, míg a kanyarodó gépkocsi sofőrje és utasa a helyszínen életét vesztette - közölte a rendőrség.

Szintén halálos baleset történt Zalában, a 76-os úton.

Sznopek Veronika, a rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a zaol.hu-nak elmondta: a balesetben hárman a helyszínen életüket vesztették.

Az elsődleges információk szerint egy Keszthely felé tartó Seat Cordoba típusú személyautó vezetője a kanyarban elvesztette uralmát járműve felett és áttért a szembejövők sávjába, ahol az érkező Honda SUV személygépkocsival ütközött össze. A megyeszékhely felől jövő Seat Cordobában ketten haltak meg - egy 17 éves lány és egy fiatal nő - , a Hondát vezető férfit könnyű sérülései miatt vitték kórházba, a mellette utazó 70 éves felesége életét vesztette a balesetben.

Címlapfotónk a szolnoki baleset helyszínén készült.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×