Infostart.hu
eur:
363.99
usd:
319.72
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Horgászok a tavaszias melegben a siófoki mólón 2020. március 18-án.
Nyitókép: MTI/Varga György

Csónakkikötőkért és horgászhelyekért indult csatába a horgászszövetség

A Balaton-part beépítése mellett a hiányzó horgászkikötők is korlátot szabnak a balatoni horgászatnak, de még így is az aktív horgászok ötöde folyamatosan a magyar tengert választja. A tavalyi aszály komoly károkat okozott az ágazatban, a vizekkel ellentétben azonban a horgászok száma alig apadt - mondta Dérer István, a MOHOSZ elnökhelyettese.

Az eddigi legnehezebb horgászéven vagyunk túl az InfoRádiónak nyilatkozó Dérer István szerint. A Magyar Országos Horgász Szövetség elnökhelyettese elmondta; rengeteg horgászvíz kiszáradt, a halállomány elpusztult, több mint száz víztesten történt ilyen haváriaesemény.

"A horgásztársadalom nem meglepő módon elég rosszul érzi magát hal nélkül, és ha kevés víz van a tógazdaságokban, a haltermelés is visszaesik, ez felhajtja az árakat, kevesebb halat magasabb áron lehet telepíteni, az pedig visszahat a horgászat eredményeire. Tehát láncreakció indul be, és akkor a mezőgazdaság egyéb történeteivel, a magas vízdíjakkal és energiaköltségekkel még nem is foglalkoztunk" - részletezte.

Hogy ehhez képest a 2023-as év felüdülést hozott-e eddig, arról azt mondta, jóval több eső esett, ami biztató az ökológiai egyensúlyra és a haltermelésre nézve is.

"Ennél talán még fontosabb a kényszerűen végrehajtott, jelentős áremelések kapcsán, hogy nagyon óvatosan nyúltunk ahhoz a történethez, hogy a horgászlétszám hogyan alakul; jó hír, hogy a megmaradt horgászok több mint 95 százaléka kiváltotta már az idei jegyeket. Úgy látszik, a horgászok a legnehezebb időszakban is ragaszkodnak a hobbijukhoz, ezt meg kell becsülni, az államnak támogatni kell őket" - szögezte le.

Ma több mint 900 ezer regisztrált horgász van, 600 ezren aktív horgászként rendszeresen pecáznak, közülük 100-120 ezren a Balatonnál teszik ezt folyamatosan vagy alkalomszerűen.

"Jól állnak a számok, 5 százalékon belül maradt a nagyvizek fogási visszaesése, sőt a Dunán emelkedtek is a fogások. Nagyon szépen áll a Balaton is, ott a fejlődés legnagyobb akadálya a parti viszonyok és a csónakos helyek hiánya" - mutatott rá Dérer István. "A partbeépítés önmagában kizár helyeket, a másik, hogy a közösségi partszakaszok, amelyek rendelkezésre állnak, jórészt az önkormányzatok miatt nem mindig hasznosíthatók. Úgy gondolom, ebben lépni kell. Ha lesz horgászturisztikai támogatás, gondolkodni kell a horgászcsónak-kikötők létrehozásán, ami nyilvánvalóan más nagyságrend, mind a balatoni jachtkikötőké" - fejtette ki.

A végcél ezzel kapcsolatban az, hogy minden parthelyen legyen dedikált horgászhely, nagyon reméli, ezek tisztántartását az illetékesek vállalni fogják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×