Infostart.hu
eur:
354.4
usd:
306.16
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Taxi a pesti alsó rakparton 2022. április 11-én. Ezen a napon megnyílt a gépjárműforgalom előtt a Margit híd és az Eötvös tér közötti teljes útszakasz, valamint a Jane Haining rakpart a Lánchíd és az Erzsébet híd között, miután kicserélték a város egyik elöregedett ivóvíz-főnyomócsövét a pesti Duna-part érintett szakaszain.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Kezdődik a fővárosi taxisháború – célpontban a Bolt

Az Országos Taxis Szövetség egyenlő versenyfeltételeket szorgalmaz a hagyományos taxis társaságokkal. A javaslat a technológiai vállalat kiszorítását célozhatja.

Az Országos Taxis Szövetség közlekedésszervezői döntés megsemmisítésére tett javaslatot a főváros önkormányzatnak – írja az Index.

Metál Zoltán, az OTSZ elnöke arra kérte az önkormányzatot, hogy a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt., mint kijelölt közlekedésszervező által a Bolt HTX Kft., illetve a vele érvényes szerződésben álló vállalkozások részére 2021-ben megadott személytaxi-szolgáltatási engedélyeket semmisítsék meg, érvelése szerint azok ugyanis jogellenesek.

A szakmai érdekvédelmi szervezet vezetője

elsősorban a Bolt védjegyhasználati gyakorlata miatt ragadott tollat.

Indoklása szerint a hatályos jogi szabályozás pontosan meghatározza, a személytaxin milyen egységes szabadjelző és logó helyezhető el, amitől védjegyoltalom alatt álló szabadjelzővel lehet csak eltérni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha mind a szabadjelző, mind pedig a logó védett, illetve jóváhagyott.

Metál Zoltán rámutatott: a Bolt HTX Kft. és a vele szerződött személytaxis vállalkozók egy formájában, betűtípusában és színválasztásában is karakteres, "Bolt Taxi" feliratú szabadjelzőt használnak, amelyhez – a BKK többszöri nyilatkozata alapján – jóváhagyással rendelkeznek. Ehhez képest a Bolt franchise nemzetközi anyavállalata a nyilvános magyar védjegyregiszter szerint 234664 lajstromszámon a "BOLT TAXI" szóvédjeggyel rendelkezik, amely a fentiekben kifejtettek szerint nem felel meg a "védjegyoltalom alatt álló szabadjelző" fogalmának, tehát nem alkalmas a közlekedésszervezői jóváhagyásra. Ahhoz ugyanis nem szó-, hanem ábrás védjegynek kellene lennie.

Metál Zoltán részletesen foglalkozott a bolt taxik ajtaján lévő logóval, amely zöld alapon, fehér betűvel, sajátos betűtípussal tartalmazza a "bolt" feliratot. Úgy látja, a "BOLT TAXI" szóvédjegy az írtakon felül már csak a tartalmi különbség miatt sem alkalmas a logó levédettségének igazolására. A Bolt franchise nemzetközi anyavállalata Észtországban rendelkezik (az EU-hoz pedig 2023-ban benyújtott), egy, a használthoz hasonló ábrás védjeggyel, de inverz színválasztással (fehér alapon zöld betűk) – vagyis ez sem egyezik meg a személytaxikon használt logóval.

Ezek alapján Metál Zoltán szerint megállapítható:

az a döntés, amellyel a BKK jóváhagyást adott a Bolt HTX Kft. diszpécserszolgálatnak és a vele szerződésben álló vállalkozásoknak az egységestől eltérő szabadjelző felszerelésére, illetve a logó személytaxik ajtajain való elhelyezésére, súlyosan és egyértelműen jogsértő.

Metál Zoltán kifejtette: ha van olyan versenytárs a piacon, amelyre más szabályok vonatkozhatnak, akkor a hagyományos hazai cégek versenyhátrányba kerülnek, így kevesebb fejlesztést tudnak megvalósítani, ami a szolgáltatás színvonalát is érintheti. "Ennek ellenére kijelenthető, hogy versenyképes a hazai szolgáltatás" – jegyezte meg.

Hét éve még az Uber főszereplésével éleződött ki a nagy port kavart vita, melynek hatására 2016 júliusában végül kivonult a cég, határozatlan időre felfüggesztve Magyarországon a szolgáltatását.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×