Infostart.hu
eur:
386.81
usd:
332.01
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Zöldellő szántóföld Simontornya határában 2019. december 17-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Szociális földprogramot hirdetett a kormány

A neve idén is: Családi portaprogram. A pályázatot 240 millió forint értékben írták ki. Részletek!

Idén is folytatódik a Családi portaprogram elnevezésű szociális földprogram, kedden jelent meg az erre vonatkozó, 240 millió forint értékben kiírt pályázat - közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára Szolnokon.

Fülöp Attila a vármegyeháza dísztermében elmondta: a program alapvetően a növénytermesztés és az állattenyésztés területén, valamint a beszerzésekben tud segíteni a családoknak.

Az elmúlt tizenkét évben 2,5 milliárd forintot fordított az állam erre a programra, kizárólag magyar költségvetési forrásból; ez évente mintegy négyezer családnak nyújt segítséget - tette hozzá.

A program segítséget tud nyújtani a családok megélhetéséhez, hozzájárul az adott település, utcarész, ház rendezettebbé tételéhez és a foglalkoztatás növeléséhez, magasabb foglalkoztatási szint eléréséhez is - közölte.

Mint mondta, az idén meghirdetett 240 millió forint legfontosabb üzenete, hogy nehéz gazdasági környezetben háborús időket élünk, amikor fontos a szociális célokat szolgáló források megőrzése. A magyar kormányzat szeretné biztonságban megőrizni az ezen a területen levő költségvetési forrásokat - emelte ki.

Szólt arról, hogy a programban részt vevő családok "megélhetési segítséget" kapnak, de fontos, hogy előbb-utóbb a hosszú távú önfenntartást, öngondoskodást vagy a munkaerőpiacra történő kilépést is jelentse ez számukra.

Fülöp Attila kitért arra is, hogy az elmúlt tíz évben egymillió pluszmunkahely jött létre, ez 27 százalékos növekedés. Hozzátette: a munkaerőpiac szempontjából leghátrányosabb helyzetű rétegeket tekintve a roma közösségek körében 75, a megváltozott munkaképességűeknél pedig 150 százalék volt a foglalkoztatási szint növekedése. Mindehhez a nagy beruházások mellett az ilyen "kis programok" is hozzájárulnak - jegyezte meg.

Az államtitkár elmondta: a kiírástól számítva 30 napig lehet benyújtani a pályázatokat, részletek a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság honlapján találhatók. Pályázhatnak önkormányzatok, egyházi jogi személyek, civil szervezetek, közhasznú civil szervezetek.

Kállai Mária, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 1-es számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője a programról azt mondta: felzárkózási esélyt, értéket teremt, munkára szocializál, egyben komoly kihívást jelent, hogyan tud az életvezetéshez hozzájárulni, öröklődni generációkon át.

Hozzátette: 2010 óta a magyar kormány a fókuszát vidékre helyezi, aminek köszönhetően a foglalkoztatás nőtt, a vidéken élők életminősége javult.

Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), Szolnok polgármestere arról beszélt, hogy a falvakkal ellentétben a vármegyeszékhelyen kevésbé kedvezőek a tapasztalatok: a programban részt vevő családok kiskertjeinek fele nincs művelve. Kiemelte a programban részt vevő családok ellenőrzésének, utánkövetésének fontosságát, illetve támogatásukat a szocializációban már gyermekkortól.

Velki Róbert, a Nógrád vármegyei Magyargéc független polgármestere arról számolt be, hogy a programban negyven hátrányos helyzetű családot támogatnak; vetőmagokat, virágmagot, palántát, gyümölcsfát adnak, illetve aki műveli a kertjét, annak előnevelt csirkét is. A programnak köszönhetően szépek a porták, a település - tette hozzá.

Baginé Gavaldik Lívia, Jászladány programkoordinátora szintén pozitív tapasztalatokról számolt be. Mint mondta, a programmal a "családi életteret" fejlesztik, ezáltal formálódik a családok életvitele, élethelyzete is. Eredményeik vannak, jó példával szolgálnak, mintát adnak és amikor a család élettere fejlődik, akkor az egész település fejlődik - fűzte hozzá.

Az eseményen többek mellett jelen volt Borbás Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés alelnöke, a rendezvényt moderálta Nagyné Varga Ilona, a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványa igazgatója.

Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×