Infostart.hu
eur:
360.19
usd:
309.68
bux:
132035.05
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Rendőrök helyszínelnek egy szegedi társasház előtt 2023. május 13-án. Hajnalban két holttestet találtak az épület egyik lakásában. Idegenkezűség gyanúja merült fel, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügyben emberölés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást - közölte a rendőrség a honlapján.
Nyitókép: Donka Ferenc

Két holtestet találtak egy szegedi lakásban

Emberölés gyanúja miatt indult eljárás, de nem keresnek senkit.

Egy férfi és egy nő holttestét találták meg szombat hajnalban Szegeden, Felsővároson, egy Dankó Pista utcai társasház egyik lakásában.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint idegenkezűség gyanúja felmerült, a nyomozók vizsgálják az eset körülményeit.

A bűncselekmény egy hatlakásos, kétszintes társasház egyik földszinti lakásában történt. A saroképület egyik utcafrontját kordonnal vették körül a rendőrök. A lakásnál fehér kezeslábasba öltözött helyszínelők dolgoztak kora reggeltől kezdve - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

A szomszédok szerint a lakást egy külföldi, Távol-Keletről származó, harmincas éveiben járó nő bérelte, akinek egy hasonló korú magyar barátja volt.

Az MTI információi szerint a rendőrség nem keres elkövetőt.

Címlapról ajánljuk
Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a többi dokumentumot Sulyok Tamástól

Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a többi dokumentumot Sulyok Tamástól

A kegyelmi ügy Igazságügyi Minisztériumnál lévő, kedden nyilvánosságra hozott dossziéjának dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét – jelentette ki a miniszterelnök rendkívüli, a dokumentumokat bemutató sajtótájékoztatóján.

Vissza a klubba? Vita robbant ki a vezetőváltásra készülő brit Munkáspártban

Szappanoperába való civakodással folytatódik a brit Munkáspárt vezetőválasztási drámája, amely egyben meghatározza, ki lehet Keir Starmer utódja a kormány élén. Most az robbantotta fel a közéletet, hogy az egyik esélyes visszaléptetné az országot az Európai Unióba. Egyetlen választókerület eldöntheti a brit kormányfői poszt sorsát, ha változott az emberek véleménye az ügyben.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×