Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Nyitókép: Pixabay

Lénárd Rita: a Magyar Orvosi Kamara ki akar lépni a politikai mezőből

Folytatják a tevékenységüket, erős szervezetet építenek – jelentette ki a szervezet alelnöke az után, hogy a parlament kedden eltörölte az orvosok kötelező kamarai tagságát.

Egy új, más formában fog a továbbiakban működni a Magyar Orvosi Kamara – jelentette ki az InfoRádióban Lénárd Rita. Mostantól az orvosok önkéntes döntése az, hogy csatlakoznak-e a kamarához, ennek ellenére erős szervezetet akarnak építeni, és folytatják a megkezdett munkát – a MOK alelnöke szerint ez a legfontosabb üzenet, amit minden tagnak közvetíteni szeretnének.

"A kötelezővé tétel elvételével a tagokon múlik, hogy kívánnak-e részt venni az egészségügyi folyamatok szervezésében, megalkotásában, hallatni akarják-e a hangjukat, avagy elszenvedik azt, amit az adott helyzet hoz a számukra.

Az egészségügyről alkotott véleményt velünk, orvosokkal közösen, a betegágy mellől kell kialakítani,

a törvényeket is a szakma megkérdezésével kell hozni, akkor lesz működőképes" – mondta Lénárd Rita, és azt is jelezte, ahogy eddig, a jövőben is véleményezni fognak minden, az egészségügyet érintő változtatási tervet.

"Erősek vagyunk és szervezzük a tagságot, buzdítjuk őket, hogy maradjanak a most már önkéntes kamarában.

Ki akarunk lépni ebből a politikai mezőből, mert ennek semmi értelme és haszna nincs az egészségügy és a betegek számára"

– mondta az alelnök, és arra buzdította az orvosokat, hogy tartsanak velük, maradjanak együtt és legyenek aktív szereplői az egészségügy alakításának.

Lénárd Rita úgy tájékoztatott, hogy az első jelzések szerint az orvosok erősen motiváltak a kamarában maradásra, például Heves megyében már kedd délután az összes tag több mint tizede beadta az igényét.

"Nagyon bízom abban, hogy a kollégák egészen pontosan látják, hogy ebben a helyzetben egyetlen lehetőségük van, ha ezt a csapatot egyben tartják és tevékenyen részt vesznek a továbbiakban is a kamarai munkában" – jelentette ki a MOK alelnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×