Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
332.15
bux:
121988.66
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Facebook/Tordai Bence

Kövér László büntetett a Tanítanék Mozgalom akciója miatt

Amiért beengedték őket a parlamentbe mint az LMP vendégei.

Kövér László fél évre megvonta az LMP-frakció minden beléptetési jogát azért, mert a párt beengedte a karzatra a Tanítanék Mozgalom aktivistáit, akik azután az ülésnek hátat fordítva, egyenpólóban jelezték, hogy nincs más céljuk, mint tisztes megélhetés mellett tanítani – olvasható a párt keddi közleményében.

Az LMP megfogalmazása szerint a Fidesz az elmúlt hónapokban sokadszorra bizonyította, hogy nem megoldani akarja az ország legsúlyosabb problémáit, hanem egyszerűen eltagadni. Mindent megtesznek, amire lehetőségük van, hogy elhallgassák a pedagógusok kiábrándító helyzetét, és az ebből következő tiltakozásokat. „A mi dolgunk, hogy ennek pont az ellenkezőjét csináljuk” – teszik hozzá.

A párt azt is kiemeli, hogy hozhat bármilyen büntetést Kövér László, nem fognak változtatni azon az álláspontjukon, hogy ha valaminek van helye a magyar parlament falai között, az az, hogy minden eszközzel felhívják a figyelmet, és mindenkinek lehetővé tegyék, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon ma a pedagógusok súlyos jogfosztottságban, kivéreztetett egzisztenciális helyzetben kénytelenek tanítani egy korszerűtlen alaptanterv alapján.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×