Infostart.hu
eur:
355.87
usd:
308.01
bux:
132539.38
2026. június 10. szerda Gréta, Margit
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) neve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) korábbi székházán Budapesten 2013. október 1-jén. Szeptember 16-án Országgyűlés elfogadta az MNB-ről szóló törvényt, amely összevonja a jegybankot és a PSZÁF-ot, ez utóbbi megszüntetésével.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Már az MNB ügyében is törés van az ellenzéken belül

A DK nem jelöl tagot a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságába, a többi ellenzéki párt azonban igen.

Az ellenzék egy tagot delegálhat a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságába. Ezzel nem akar élni a Demokratikus Koalíció. Azt írják, hogy a párt nem vesz részt ebben a színjátékban mert szerintük "az Orbán-kormány azt várja el, hogy az ellenzék egy felügyelőbizottsági taggal legitimálja Matolcsy György jegybanki ámokfutását, és a forint 12 éves tönkretételét".

Közben a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd Róna Pétert javasolja a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsági tagjának. Közleményben érveltek az ellenzék korábbi államfőjelöltje, az Oxfordban tanító jogász és közgazdászprofesszor mellett.

Az MSZP mást jelöl, Andor Lászlót, Magyarország korábbi európai uniós biztosát, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatótanácsának korábbi tagját.

A Momentumnak is saját jelöltje van, az Index úgy tudja, hogy a párt Varga Csabát javasolja felügyelőbizottsági tagnak, aki korábban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főigazgatója volt.

Címlapról ajánljuk
Mik meg nem történnek! Egy kutya kihúzta a bokor aljáról a vb-trófeát
vb-sztorik

Mik meg nem történnek! Egy kutya kihúzta a bokor aljáról a vb-trófeát

A csütörtökön kezdődő észak- és közép-amerikai labdarúgó-világbajnokság előtt az Infostart felidéz néhány különleges epizódot a tornák történetéből. Nem elsősorban olyanokat, amelyek az eredményekhez, a pályán történt eseményekhez kapcsolódnak, inkább olyanokat, amelyek mégis jellemzőek és emlékezetesek. Ezúttal 1966 a téma, az angolok eddigi egyetlen aranyérmét hozó futball-vb, amely után kis híján nem tudták átvenni a Rimet-kupát.

Pénteken érvénybe lép a migrációs paktum – Nemcsak Magyarország görget maga előtt tartozásokat

Nemcsak a fizikai infrastruktúra kialakítása okoz gondokat több uniós tagországnak, hanem a jogi átültetés kapcsán is jelentkeznek bizonyos gondok – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet igazgatója az Európai Unió Migrációs és Menekültügyi Paktumáról. Marsai Viktor figyelmeztetett: ha a magyar kormány nem lesz hajlandó végrehajtani a paktum kötelezően előírt intézkedéseit, akkor a napi egymillió eurós bírság továbbra is „ketyegni fog”, sőt akár még kötelezettségszegési eljárás is indulhat Magyarországgal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Figyelem! Különös kéréssel fordultak a nyaralókhoz a horvátok

Figyelem! Különös kéréssel fordultak a nyaralókhoz a horvátok

A zágrábi Rudjer Boskovic Intézet kampányt indított, amelyben turistákat és helyieket egyaránt arra kér, hogy fényképes megfigyeléseikkel segítsék az Adriai-tenger élővilágának kutatását. A résztvevők tengeri fajokat, inváziós növényeket, hulladékot és egyéb szokatlan jelenségeket rögzíthetnek, majd a Crafting the Sea alkalmazáson keresztül jelenthetik be észleléseiket. A kezdeményezést az Óceánok és kék innovációk napja elnevezésű rovinji rendezvényen mutatták be, ahol autonóm vízi járműveket is ismertettek, amelyek kamerákkal és érzékelőkkel térképezik a tengerfeneket. A kampány célja, hogy az állampolgári tudomány és a modern technológia együttes erejével pontosabb képet kapjanak az Adria környezeti változásairól.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×