Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Nyitókép: Facebook/Orbán Viktor

Orbán Viktor bejelentést tett a határvadászokról

A kormányfő hangsúlyozta: a cél a déli határ védelme.

Orbán Viktor bejelentette, hogy aláírta a határvadász egységekről szóló kormányrendeletet.

A videóban a miniszterelnök elmondta, hogy csütörtökön hosszú, tízórás kormányülést tartottak. Az ukrajnai háború nemcsak a gazdaságot, hanem a biztonságot is fenyegeti, és számos afrikai ország élelmiszer-ellátása veszélybe került, az élelmiszerválság miatt pedig arra számítanak, hogy tovább nő a migrációs nyomás a déli határon.

Orbán Viktor szerint több százezer illegális migráns kelhet útra Európa felé. Ennek előszelét már érezni, megnőtt az illegális határátlépők száma, és fellépésük egyre erőszakosabb, sőt, brutálisabb – tette hozzá, megjegyezve, hogy a szerb oldalon fegyveres összecsapás is volt, halálos áldozattal.

„A kormány úgy döntött, hogy megerősítjük a déli határainkat és megvédjük az ott élő magyarok biztonságát” – emelte ki a kormányfő.

A döntés szerint határvadász egységeket állítanak fel, akik a rendőrséggel működnek együtt. Első körben 2200 határvadász állhat szolgálatba, de később négyezerre növelik a számukat.

Címlapról ajánljuk
Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Február közepétől ideiglenesen búcsút int a látogatóknak az ország egyik legkülönlegesebb barlangja, az aggteleki Rákóczi-barlang; nagyszabású beruházás indul. Megújulnak az acélszerkezetek, a járófelületek és az elektromos berendezések, de speciális nyílászárókat is elhelyeznek az ott élő denevéreknek is.

Átléphetnek Volodimir Zelenszkij feje felett az oroszok és az amerikaiak

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján közölte: az ukrán hírszerzés adatai szerint Oroszország egy 12 ezer milliárd dollár értékű gazdasági együttműködési csomaggal próbálja megnyerni a Trump-adminisztráció támogatását. Az államfő hangsúlyozta, hogy Kijev nem fogad el olyan megállapodást, amely az ukrán alkotmányba ütközik vagy sérti az ország szuverenitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Brutális orosz dróneső zúdult  Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Brutális orosz dróneső zúdult Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Zajlanak a háromoldalú tárgyalások az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna között, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azonban aggodalmait fejezte ki annak kapcsán, hogy szerinte titokban, Kijev kihagyásával születhet megállapodás a háború ügyében. Ukrajna Neptun rakétákkal támadta az orosz infrastruktúrát, miközben Oroszország az éjszaka folyamán csaknem 300 drónt lőtt ki Zaporizzsja területére. Oroszország bejelentette: elfogták a férfit, akit a Vlagyimir Alekszejev tábornok elleni merénylettel gyanúsítanak. Zelenszkij újabb szankciókról tett bejelentést, melyekkel az orosz fegyvergyártásra és annak finanszírozására mérne csapást az ukrán állam, sőt, a szankciókat az Európai Unió is átveheti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×