Infostart.hu
eur:
361.92
usd:
317.33
bux:
141600.83
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: police.hu

Eltűnt egy fiatal lány a Dunában

Hétéves kislány életét mentette meg egy tizennégy éves fiatal Visegrádon, tizenhat éves barátján azonban már nem tudott segíteni.

A búvárok még másnap is nagy erőkkel keresték azt a tizenhat éves lányt, aki egy baráti fürdőzés közben tűnt el a Dunában szerdán. A kamaszlány hétéves húgával és tizennégy éves barátjával ment le a visegrádi komp kikötőjébe, amiről a szüleik nem tudtak – írja a Bors.

A fiú édesapja a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a fiatalok szinte mindennap együtt „csavarogtak”, de tudomása szerint a Dunába szülői felügyelet nélkül korábban még nem mentek bele.

A fiú emlékezete szerint csak derékig mentek bele a vízbe, majd hirtelen elmerültek. A fiatalabb lány még meg tudott kapaszkodni a nyakában, akit a partra lendített, de mire visszafordult segíteni az idősebb lánynak, őt már nem látta sehol – számolt be a történtekről az édesanyja.

A tizennégy éves fiú a történtek után rögtön értesítette a 112-es segélyhívót, majd a szüleit is felhívta, akik azonnal a partra siettek, de az eltűnt lányt azóta sem találták meg a hatóság emberei.

A Bors úgy tudja, hogy a két család közeli barát, és együtt érkeztek pár hónapja Kárpátaljáról, ahonnan a háború elől menekültek. Most Visegrádon élnek albérletben, a szülők pedig egy helyi hotelben dolgoznak.

A kisfiú a szemtanúk szerint a parton összeomlott, édesanyja elmondta, hogy aznap hajnali háromig zokogott a gyermekük, akit a Bors szerint csütörtökön hallgattak ki a rendőrök. A helyiek szerint a környéken erős a dunai sodrás, így megeshet, hogy a tizenhat éves lányt elragadta az ár.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×