Önkéntes mentősofőrként segített az utcán heverő sebesülteken az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt, azzal sem törődött, hogy a szovjet tankok rendszeresen lőtték a mentőautóját. Meg is lett a „jutalma”, a később a fegyvertelen ellenálláshoz csatlakozó Péch Gézát a megtorlás során kivégezték. Egy alig ismert mártír története, akinek életéről bővebben is olvashat a tavaly megjelent Magyar Hősök című kötetben.
1930 májusában született Budapesten. A szüleit kiskorában elvesztette, így a nővére és annak férje nevelte fel. A piaristákhoz járt gimnáziumba, majd a műszaki egyetemen tanult mérnöknek. Huszonegy éves korában megházasodott, s egy év múlva megszületett a kisfia. Aztán csőstül jöttek a bajok. A házassága tönkrement, imádott gyermeke az édesanyjánál maradt, Péch Géza pedig nem találta a helyét. Ilyen lelkiállapotban érte az 1956-os forradalom kitörése október 23-án.
A várost járva látta a sebesülteket, halottakat, s nem gondolkozott sokat: önkéntes mentősofőrnek jelentkezett a Péterfy Sándor utcai kórházban. Egész nap az utcákat járta a mentőautóval, s próbált segíteni. Fegyvert nem fogott a kezébe, ám mégis ki akarta venni a részét a szabadságért folytatott küzdelemből. Azzal sem foglalkozott, hogy sokszor golyózápor közben kellett szállítani a sebesülteket. Egy, a Péterfy-kórházban segédkező kispap, Schimmer József a következőképpen emlékezett később a hős mentősre: „Rögtönözve felszerelt vöröskeresztes zászlós autóján jó néhány golyó lyuggatta helyet lehetett megszámolni. Egyik alkalommal őt is eltalálták, a karját érte a szovjet tankból leadott lövéssorozat. Fél kézzel kormányozva a kocsit, a súlyos sebesültet még bevitte a kórházba. Az egyik bejáratnál (…) kiszólt az ott várakozó betegszállítóknak: vegyétek ki a sebesültet! Ő maga azonban nem mozdult. Majd arra kérte őket, hogy őt is vegyék ki az autóból. A betegszállítók azt hitték, viccel velük.”
Péch Géza a levert forradalom után képtelen volt belenyugodni a történtekbe, és elképedve olvasta a kommunista párt propagandakiadványát, a Fehér könyvet, amely ellenforradalomnak titulálta az eseményeket. Ekkor határozta el, hogy összeállít egy olyan kiadványt, amely híven tükrözi a valóságot. Közben egyre több vidéki városban alakultak kisebb-nagyobb ellenállócsoportok, s azt lehetett hallani, hogy a Bécsbe menekült forradalmárok is szervezkednek. Péch Géza úgy döntött, felveszi az ellenállókkal a kapcsolatot, így Bécsbe szökött. Ott azonban csalódnia kellett, ugyanis várakozásaival ellentétben nem egy egységes, szervezett csoportot talált. Ekkor még nem sejtette, hogy a bécsi út megpecsételte a sorsát.
Hazafelé tartott, amikor 1957. február 10-én, a gönyűi hajóállomáson letartóztatták. Államellenes szervezkedéssel gyanúsították, amelynek célja egy újabb fegyveres harc kirobbantása volt. Az önkéntes mentős a vizsgálati fogság nyomorúságos körülményei között sem tört meg, ám nem tudhatta, hogy a cellájába egy „zárkaügynököt” ültettek a kommunisták.
Egy bizonyos Harangi Zoltánt, akit jól ismert Péch, hiszen a forradalom alatt éppen ő mentette meg az életét a Péterfy-kórházban. Harangit ugyanis többen is ávós besúgónak vélték, Péch azonban úgy érvelt, hogy valószínűleg csak légnyomás érte, ezért viselkedik furcsán, zavarodottan. A sors kegyetlensége, hogy a megmentett férfi valójában Kecskeméti fedőnéven évtizedeken keresztül a politikai rendőrség egyik legszorgalmasabb besúgója volt, és azt az embert is gondolkozás nélkül elárulta, aki nem sokkal korábban megmentette az életét.
Péch Gézát a nyugati titkosszolgálatok által megbízott és pénzelt, különösen veszélyes mozgalom vezetőjének állították be a koncepciós eljárásban. Első fokon életfogytiglani börtönre ítélték, de az ügyész súlyosításért fellebbezett. Másodfokon aztán halálra ítélték, és 1958. április 22-én három társával együtt kivégezték a Budapesti Országos Börtön udvarán – azt az embert, aki önkéntes mentősként életeket mentett, s akinek a róla jelentő ávós ügynök is az életét köszönhette.
További részletek az életpályát bemutató kötetről itt olvashatók.
A sorozat eddig megjelent részeit itt találja meg.
Levéltári források
- Budapest Főváros Levéltára
- XXV.4.f. 3676/1957. – Fővárosi Bíróság, titkos ügykezelés alól kivont perek iratai. Péch Géza és társai ügye
- Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára
- 3.1.2. M-30518/6. – Munkadossziék (M-dossziék). „Kecskeméti”
- 3.1.9. V-142229. – Vizsgálati dossziék (V-dossziék). Péch Géza és társai (1–20. kötet)
Irodalom
- Kiss Réka–M. Kiss Sándor: A csalogány elszállt. Tóth Ilona tragikuma. Budapest, Kairosz, 2007.
- Lambrecht Miklós: Az önkéntes mentőszolgálat. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 192. számú interjú, http://mek.oszk.hu/01900/01937/html/szerviz/oha/lamment.htm, 2018. július 13.
- Oláh Vilmos: A forradalom kórháza. A Péterfy kórház orvosának visszaemlékezése az ’56-os eseményekre. Somorja, Méry Ratio, 2006.
- Schimmer József: A Géza. PoLíSz, 2006/99. 15–17.
