Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nagy Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára beszédet mond az Aktív hitélet támogatása digitális eszközökkel című online konferencia megnyitóján a Budapesti Magyar Szentek templomának rendezvénytermében 2021. október 12-én.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Az egyháznak az online térben is ott kell lennie

A technológiai fejlődés vívmányait az egyháznak is alkalmaznia kell, ha eredményes evangelizációs munkát akar folytatni - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Nagy Balázs Az aktív hitélet támogatása digitális eszközökkel című konferencián úgy fogalmazott: az egyháznak minden embert el kell érnie, ezért ha az emberek újságokból, rádióból, televízióból tájékozódnak, keresztény újságokat, rádiókat és televíziókat kell létrehozni, ha pedig az ember az online térben van jelen, akkor az egyháznak is ott kell lennie.

Az egyház a történelem során mindig el tudta érni az embereket, ezért ha ez jelenleg nehezebben megy, jobban kell látszani - mondta. Hozzátette: a konferencia célja, hogy bemutassa azokat a jó gyakorlatokat, amelyek ezt elősegítik az online térben.

Kiemelte: az egyházaknak fel kell térképezniük, milyen digitális eszközök, felületek, módszerek szolgálják a leghatékonyabban a missziós munkát.

Ebben segítséget nyújt, hogy a koronavírus-járvány alatt online lelkigyakorlatok, házashétvégék, lelki vezetések voltak, amelyek során tapasztalatot lehetett szerezni abban, mi működhet online és mi igényel személyes jelenlétet - fűzte hozzá.

Elmondta: Magyarországon régóta elérhetők és folyamatosan gyarapodnak a hit megélésének digitális megoldásai, ilyen például az online Biblia és a közösségi keresztény platformok, amelyek bármikor elérhetők telefonon.

Felhívta a figyelmet arra, hogy van, amikor a jelenlét nem helyettesíthető.

"Az online szentmisék csak a tűz megőrzésére voltak hivatottak, fellángolásra nem"

- mondta a helyettes államtitkár, aki emiatt örömtelinek nevezte, hogy a Magyarországon megrendezett eucharisztikus kongresszus ráirányította a figyelmet a jelenlét fontosságára.

Szerinte az egyháznak versenyelőnye van, mert abban a korban, amikor az értékek tagadása divat, felerősödnek azok a platformok, amelyek szilárd elveket hirdetnek. "Ahol a nihilizmus mindent leural, ott felértékelődnek azok a terek, ahol az igazságról beszélünk, márpedig a teremtett ember ösztönösen keresi az igazságot. Segítsünk abban, hogy meg is találja azt!" - fogalmazott a helyettes államtitkár.

Nagy Balázs beszélt arról is, hogy a koronavírus-járvány miatt előtérbe kerültek a digitális megoldások többi között az oktatásban, a munkavégzésben és az ügyintézésben is, így azok a társadalmi csoportok, amelyek eddig nem voltak rászorulva az online térre, olyan fejlesztésekkel ismerkedhettek meg, amellyel időt, energiát és pénzt is spórolhattak, a digitális világban korábban is otthonosan mozgók pedig újabb innovatív platformokkal találkozhattak.

Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője videóüzenetben arról beszélt:

a DJP célja az induláskor az volt, hogy olyan programokat támogasson, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek digitálisan kompetensek legyenek.

A konferencia célja, hogy kérdéseket tegyen fel arról, és válaszokat adjon arra, hogyan támogathatja a digitalizáció a hitéleti tevékenységeket - mondta.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×