Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.97
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Oltáshoz készítik elő a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinát a békéscsabai Réthy Pál kórházban 2021. augusztus 7-én.
Nyitókép: Rosta Tibor

Oltás: új időpontok váltak elérhetővé

Az átoltottság további növelése és a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyásának megelőzése érdekében csütörtöktől az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet már időpontot foglalni – írják a koronavirus.gov.hu portálon.

Mint közölték, így az is könnyen be tudja pótolni a második oltását, akinek már korábban fel kellett volna vennie azt, de elmulasztotta. Hozzátették: számukra az időpontfoglaló ugyanazt a vakcinát fogja felajánlani, amellyel az első oltás is történt.

Akinek még esedékes az első vagy második oltása, az ugyanúgy az első oltás során fogja megkapni az oltóhelyen a második oltás időpontját. Emellett az érvényes regisztrációval rendelkezők továbbra is tudnak első és harmadik oltást is foglalni az időpontfoglalóban a kórházi oltópontokra.

Felhívták a figyelmet, hogy a Pfizer-, a Szputnyik, a Sinopharm-, a Moderna- és az AstraZeneca-vakcinák hatásossága is csak két oltás után teljes. A vírus elleni megnyugtató védelem kialakulásához tehát szükség van a második oltásra is - írták. Hozzátették: az idősek, krónikus betegek esetében különösen fontos ez. Aki bármilyen oknál fogva elmulasztotta volna a második oltását, még meggondolhatja magát és foglalhat magának időpontot - tartalmazza a közlemény.

Csütörtöktől a tajszámmal rendelkezőknek lehetőségük nyílik az elmaradt második körös oltásukra időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu honlapon az "Oltás időpontfoglalás TAJ számmal" menüpontra kattintva.

A felületen a tajszám és a születési idő megadásával már azok is foglalhatnak időpontot a kórházak által kiajánlott helyekre, akik az első oltásukat már megkapták itthon, viszont a második oltásukat még nem vették fel a vakcinához meghatározott várakozási időn túli időpontig. A második oltás időpontja az első oltástól számítva a Pfizer és a Szputnyik esetében 21 nap, a Moderna és a Sinopharm esetében 28 nap, az AstraZeneca esetében 12 hét, Janssen esetében nincs szükség második oltásra.

Az időpontfoglalóban tehát azok tudnak második oltást foglalni, akiknek a második oltása a fenti határidőben elmaradt.

Az oltandó csak olyan típusú vakcinára foglalhat időpontot második részoltásként, amilyen vakcinát első dózisként kapott. Amennyiben orvosszakmai indok miatt ezt nem kaphatja, oltását a háziorvosának, kezelőorvosának bevonásával kell megszervezni - írták.

Jelezték, az alapfolyamat nem változott: továbbra is az első oltás alkalmával az oltóponton kell egyeztetni az időpontot a második oltás felvételére. Akinek van egyeztetett időpontja a második oltásának felvételére, annak nincs teendője.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×