Infostart.hu
eur:
379.05
usd:
319.43
bux:
130202.21
2026. február 13. péntek Ella, Linda
Nyitókép: Facebook/Semjén Zsolt

Új ortodox templom épül Budapesten - képek

I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elhelyezte egy új budapesti ortodox templom alapkövét szombaton, amely három szent főpap - Nagy Szent Vazul, Teológus Szent Gergely és Aranyszájú Szent János - nevét viseli majd.

A templom az egyetemes patriarchátus magyarországi exarchátus Múzeum utcai épületének udvarában épül fel.

Semjén Zsolt köszöntőjében úgy fogalmazott Magyarország, amely a honfoglalás után Bizánctól kapta első püspökét, "soha nem felejti el, hogy mivel tartozik az egyetemes patriarchai trónnak". Magyarország mindig is híd volt Kelet és Nyugat, a keleti és a nyugati kereszténység között. Szent István király személyében pedig összekapcsolódott a keleti és nyugati misszió.

I. Bartolomaiosz megköszönte a kormánynak az épületet, valamint az építkezéshez biztosított forrást. Hangsúlyozta: az épülő Dialógus Központ "a párbeszéd, a kultúra, a hit és eszmecsere" helye lesz, amely nyitva áll majd minden jószándékú és jóakaratú ember előtt".

Az épületben megtestesül majd az "ezer esztendős történelmi múltra visszatekintő kapcsolat Bizánc és a magyar nép között,

ennek az elszakíthatatlan köteléknek a gazdag hagyománya, valamint a folytatás igénye" - fogalmazott az ortodox egyházfő.

Forrás: Facebook/Semjén Zsolt
Forrás: Facebook/Semjén Zsolt
Forrás: Facebook/Semjén Zsolt
Forrás: Facebook/Semjén Zsolt
Forrás: Facebook/Semjén Zsolt
Forrás: Facebook/Semjén Zsolt

A kormány és a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus 2016 decemberében írt alá együttműködési megállapodást közfeladat ellátásáról, és arról, hogy a patriarchátus létrehoz egy pasztorális, kulturális központot Budapesten. A Múzeum utcai épület kulcsait Semjén Zsolt 2017. augusztus 20-án adta át I. Bartolomaiosz pátriárkának.

A készülő Dialógus Központban a tervek szerint szerzetesi életteret, konferenciatermeket, egyházi múzeumot, zarándokszállást, könyvtárat, oktatási és kiállítási teret alakítanak ki.

I. Bartolomaiosz pátriárka a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkezett Budapestre. Az ortodox egyházfő délután részt vesz a Kossuth téri szentmisén és gyertyás körmeneten.

Vasárnap 9 órától a pátriárka a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban vezet liturgiát.

I. Bartolomaiosz látogatása utolsó programjaként részt vesz az eucharisztikus kongresszust lezáró szentmisén, az úgynevezett statio orbison, amelyet Ferenc pápa mutat be a Hősök terén.

A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus tiszteletbeli elsőséget élvez a tizenöt önálló ortodox egyház között.

Területileg Törökország, Észak-Görögország és néhány földközi-tengeri görög sziget tartozik hozzá.

A Görög Ortodox Egyház autokefállá (önálló) válásakor lemondott a konstantinápolyi patriarchátus javára a diaszpórában élő görögök közösségeiről, így a Magyarországon élő görög egyházközösségek is a patriarchátus alá tartoznak. Emellett a konstantinápolyi pátriárka jogot formál minden olyan területre, amely hivatalosan nem tartozik egyetlen más ortodox egyház kanonikus területéhez.

A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus - Magyarországi Ortodox Exarchátus élén Arszeniosz Kardamakisz ausztriai metropolita, magyarországi és közép-európai exarcha áll.

Magyarországon a 2011. évi népszámlálás alkalmával 1701 ember vallotta magát görög ortodox vallásúnak.

Címlapról ajánljuk
Sorban álltak az érvek a cukrászdák bevonására az 5+1 akciótervbe

Sorban álltak az érvek a cukrászdák bevonására az 5+1 akciótervbe

Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke az InfoRádióban részletezte: akár bérre, akár gépek megújítására fordíthatják a forrásokat, mindenképpen kulcsfontosságú segítséget kapnak a kormányzattól; vékony a határ, hogy a cukrászda üzemeltetése megtérüljön, de a vásárló távolmaradjon az árakat látva.

„A liberális demokrácia kezdi felzabálni saját magát” – Schiffer András az Arénában

Anti-imperialistaként kutyakötelessége az embernek tiltakozni az ellen, hogyha valaki azt gondolja, egy meghatározó ország elnökeként elrendezheti más országok sorsát, de azzal sem ért egyet, hogy Donald Trumppal ellentétben az európai politikában a döntések nem megszemélyesíthetők. Schiffer András ügyvéd, korábbi országgyűlési képviselő, az LMP alapítója és korábbi társelnöke beszélt erről az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.13. péntek, 18:00
Hidasi Judit
japanológus, a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritája
Elromlott a hangulat Amerikában, ismét ütötték a szoftvercégeket, estek a nemesfémek is

Elromlott a hangulat Amerikában, ismét ütötték a szoftvercégeket, estek a nemesfémek is

A japán Nikkei és a dél-koreai Kospi index is új történelmi csúcsra emelkedett ma, a nyitás után pluszba lendültek az európai és az amerikai piacok is. A befektetők elsősorban a vállalati gyorsjelentésekre és a délután megjelenő amerikai makroadatra figyelnek, a heti friss munkanélküli segélykérelmek számáról kapunk mag friss statisztikát. A magyar tőzsdén az OTP és a Magyar Telekom nagyot emelkedett. Estére elromlott a hangulat Amerikában, ismét ütötték a szoftvercégeket, de az aranyat és az ezüstöt is. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×