Infostart.hu
eur:
385.75
usd:
331.5
bux:
120744.93
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Szavazók sorban állnak az Előválasztás: Indul a szavazás címmel tartott sajtótájékoztató után az Örs Vezér téren 2019. június 20-án.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Elkaszálták a pártelnökök a DK-ból kilépő momentumos indulását az ellenzéki előválasztáson

Az ellenzéki pártelnökök többségi döntéssel az Országos Előválasztási Bizottság döntését felülírva elutasították Katanics Sándor nyilvántartásba vételét, aki civilként, a Momentum támogatásával indult volna az előválasztáson – írja a párt közleményében.

Katanics Sándor több évtizede az ország egyik legjobb gimnáziumának tanára – írják –, helyben elismert, szeretett ember, aki komoly beágyazottsággal bír Veszprémben. Katanics bár évekig DK tag volt, sőt helyi elnök, kilépett a pártból és civilként adta be regisztrációját az előválasztásra. A közös értékek és célok miatt pedig, bár nem párttag, a Momentumot jelölte meg befogadó szervezetnek. Az OEVB nyilvántartásba is vette a jelöltet, de a DK már itt jelezte, hogy fellebbez majd és a pártelnökök elé viszi a kérdést – az előválasztás szabályai erre ugyanis lehetőséget adnak.

Az ellenzéki pártelnökök tegnap többségi döntéssel, indoklás nélkül elutasították Katanics Sándor regisztrációját, ezért végül el sem indulhat az előválasztáson. Katanics indulása mellett egyedüli pártként a Momentum állt ki.

A Momentum szerint az előválasztás megcsúfolása az, hogy egy helyben beágyazott, erős jelölt indulását politikai okokból nem engedélyezik. A DK kicsinyes bosszúja, a volt párttársának indulásának megakadályozása különösen érdekes annak fényében, hogy az elmúlt hónapokban több, korábban MSZP-s képviselő regisztrált az előválasztásra a DK jelöltjeként – ők mind indulhatnak az előválasztáson.

Az ellenzéki párt közleménye így zárul: az ilyen döntések mind az előválasztás intézményét, mind a kormányváltás esélyeit veszélybe sodorhatják, ezért a Momentum szolidaritását fejezi ki Katanics Sándorral, és reméli, hogy nem kerül sor hasonló esetre máshol az országban.

Címlapról ajánljuk
Nemzeti Petíciót indít a kormány
Kormányinfó percről percre

Nemzeti Petíciót indít a kormány

A magyar állam jogsegéllyel is azok mellett áll, akik származásuk miatt jogsérelmet szenvednek el a Benes-dekrétumok miatt. Fontos információk érkeztek a Nemzeti Petícióról, a V4-ektől érkező támogatásról, a Mercosur-megállapodás következményeiről. Tartson velünk!

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Gulyás Gergely bejelentette: megjelent a lakossági energiatárolási pályázat - mutatjuk a részleteket!

Gulyás Gergely bejelentette: megjelent a lakossági energiatárolási pályázat - mutatjuk a részleteket!

Nemzeti petíciót indít a kormány az ukrajnai uniós támogatások kapcsán, februárban pedig két napra elosztva érkezik a 13. és a 14. havi nyugdíj első részlete – derült ki a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette az új, 100 milliárdos otthoni energiatárolási program részleteit, valamint a téli időjárási helyzetről szóló belügyminiszteri beszámolót is: bár a hideg miatt továbbra is érvényben van a vörös kód, az ország működése és az ellátás zavartalan.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×