Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.6
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Új információkat közölt az NNK az egészségügyisek kötelező oltásáról

A harmadik oltás már nem parancsolat, csak lehetőség nekik.

Megjelent az egészségügyi dolgozók alapimmunizálásáról szóló kormányrendelet, amely szerint minden olyan egészségügyi dolgozónak kötelező lesz az első két koronavírus elleni védőoltás felvétele, aki még nem kapta meg.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője pénteken a közmédiának elmondta, a rendelet augusztus 15-én lép hatályba, és az egészségügyben dolgozóknak 15 napjuk van arra, hogy megkezdjék az oltási sort.

Ismertette: a védőoltás felvétele minden még be nem oltott egészségügyi dolgozónak kötelező, így az alapellátásban, a járóbeteg-szakellátásban, a kórházakban, a mentőknél, a gyógyszerellátásban, a diagnosztikában foglalkoztatott egészségügyi dolgozóknak, a betegszállítóknak, és a magán egészségügyi szolgáltató által foglalkoztatott egészségügyi dolgozóknak is.

Emellett az oltás kötelező mind az egészségügyi ellátást nyújtó szociális intézmények dolgozóinak, mind a szociális intézményekben egészségügyi ellátást nyújtó dolgozóknak is.

Az oltás felvétele annak is kötelező, aki ebben az ágazatban szeretne elhelyezkedni, neki a foglalkoztatás megkezdése után 15 napja van arra, hogy elkezdje az alapimmunizálást - mondta az osztályvezető.

Kiemelte, az egészségügyi dolgozók oltása mind a saját egészségük, mind a betegek védelme érdekében fontos.

Jelezte azt is, a harmadik oltás felvétele számukra nem kötelező, de az emlékeztető oltás lehetősége előttük is nyitva áll.

Galgóczi Ágnes beszélt arról is, hogy küszöbön áll a negyedik járványhullám, azonban a védőoltásokkal és a higiénés szabályok betartásával elkerülhető egy "erős" járvány.

Hozzátette: Magyarországon alacsony esetszámokkal ugyan, de hétről hétre emelkedik a megbetegedések száma, és növekszik a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvizekben is.

Vannak Európában olyan országok, ahol robbanásszerű az esetszámok növekedése, és az látszik, hogy a brit (alfa) vírusvariánst kiszorítja a vírus indiai (delta) mutánsa, ami 60 százalékkal fertőzőképesebb - hívta fel a figyelmet.

A harmadik, emlékeztető oltásról szólva a szakember elmondta, hogy ezt alapvetően azoknak ajánlják, akik a fertőzés szempontjából a kockázati csoportba tartoznak, tehát az időseknek, a krónikus betegségben szenvedőknek, legyengült immunrendszerű betegeknek.

Az emlékeztető dózis a második adag beadását követő 4-6 hónap múlva kérhető, és a szakmai ajánlás szerint, aki első két oltásnak vektorvakcinát kapott, az elölt vírust tartalmazó vagy mRNS-vakcinát kaphat emlékeztetőül és fordítva. Erőteljesebb immunválaszt várnak ugyanis attól, ha egy más hatásmechanizmussal működő vakcinát adnak emlékeztető oltásnak - jegyezte meg Galgóczi Ágnes.

Az osztályvezető emlékeztetett, hogy augusztus 1-jétől indul a 60 év felettiek oltási kampánya. Ennek keretében a háziorvosok, önkéntesek, személyesen keresik fel azokat az időseket, akik még nem kérték a védőoltást. Oltásra lehetőség van az érintett otthonában vagy az orvosi rendelőben is.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×