Infostart.hu
eur:
387.8
usd:
331.13
bux:
109234.12
2025. december 19. péntek Viola
Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Ájulásig fojtogatta barátnőjét a pláza lépcsőházában

A vád szerint a 30 éves férfi féltékenységből támadt rá a fiatal nőre, aki a bántalmazás miatt életveszélyes állapotba került.

A vádirat szerint, a vádbeli időszakban a vádlott és a vidéken élő sértett párkapcsolatban volt, mindketten hajléktalan életmódot folytattak.

A sértett 2019. szeptember 29-én Budapestre utazott azért, hogy néhány napot együtt töltsön a vádlottal. Másnap, szeptember 30-án késő este alkoholt fogyasztottak és megbeszélték, hogy az éjszakát az egyik budapesti bevásárlóközpont parkolójához tartozó lépcsőházban töltik.

Útközben, a VI. kerület, Nyugati téri aluljáróban – a vádlott féltékenysége miatt – már összevitatkoztak, amelynek során a vádlott

ököllel, többször arcon ütötte a sértettet.

Éjfél körül érkeztek meg a bevásárlóközpont parkolójához tartozó lépcsőházba, ahol együtt töltötték az időt. Időközben azonban – továbbra is a vádlott féltékenysége miatt – újra szóváltás alakult ki közöttük, amelynek során a vádlott ismét többször megütötte a sértettet.

A nő ekkor megpróbálta elhagyni a lépcsőházat, azonban a férfi utána ment, hátulról megragadta a nyakát, és magához húzta a sértettet, miközben mindketten a földre estek. Ekkor, a vád szerint

a férfi a hátán fekvő sértett mellé térdelt, megrángatta a hajánál fogva, majd ismételten megragadta a nyakát és fojtogatta,

olyan erővel és hosszan, hogy ennek következtében a sértett elvesztette az eszméletét. Amikor a vádlott ezt észlelte, abbahagyta a sértett fojtogatását, aki magához tért.

A vádlott ezután – hogy a sértett a helyszínt ne hagyja el – felszólította, hogy vetkőzzön meztelenre, aminek a nő eleget tett. Később a vádlott elaludt, a nő ezt kihasználva, elhagyta a lépcsőházat, majd a közelben lévő szállodában segítséget kért – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A sértett a bántalmazás következtében az arcán, nyakán zúzódásos, véraláfutásos sérüléseket szenvedett,

a nyak leszorításával agyduzzanat alakult ki nála, mely közvetett életveszélyes állapotot eredményezett,

a halálos eredmény elmaradása azon múlott, hogy a vádlott önként felhagyott a sértett nyakának szorításával.

A Fővárosi Főügyészség az erőszakos, többszörös visszaeső férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozva.

A férfi eddig más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztés büntetést töltött, amelyből pénteken szabadul, ezért a Fővárosi Főügyészség indítványt tett a letartóztatásnak elrendelésére. A kényszerintézkedés elrendeléséről ma dönt a bíróság.

Címlapról ajánljuk
Raklapmáglyák, térdig érő krumpli és zeller – apokaliptikus állapotokat hagytak maguk után a céljukat elérő gazdák Brüsszelben
Helyszíni képes tudósítás

Raklapmáglyák, térdig érő krumpli és zeller – apokaliptikus állapotokat hagytak maguk után a céljukat elérő gazdák Brüsszelben

Nem köt az Európai Unió szabadkereskedelmi megállapodást Dél-Amerikával, ezt a célt a gazdák elérték, de Brüsszel városa nagy árat fizetett ennek kikényszerítéséért, a belga fővárosban megbénult a közlekedés, buszok rekedtek a traktorok közé, csak gyalogosan és kerékpárral lehet közlekedni. A csúcson kiderült, miből gondolja az EU visszafizethetőnek azt a kölcsönt, amelyet most Ukrajnának ad. Helyszíni tudósítás.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.19. péntek, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Döntöttek Brüsszelben Ukrajna pénzeléséről, kulcsfontosságú béketárgyalás a láthatáron – Háborús híreink pénteken

Döntöttek Brüsszelben Ukrajna pénzeléséről, kulcsfontosságú béketárgyalás a láthatáron – Háborús híreink pénteken

Az Európai Unió tagállami vezetői 90 milliárd eurós hitelfelvétel mellett döntöttek Brüsszelben, hogy 2026-ra és 2027-re biztosítsák Ukrajna finanszírozását. Az EU eredetileg a lefoglalt orosz vagyonból tervezte ezt megvalósítani, a terv azonban köddé foszlott konszenzus híján. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hálájának adott hangot a lépés kapcsán, és az Ukrinform alapján kijelentette: "Ez jelentős támogatás, amely valóban erősíti ellenálló képességünket". A tengerentúlról is számíthat segítségre Kijev: Donald Trump aláírta azt a védelmi törvénycsomagot, amely 400 millió dollárnyi katonai támogatást nyújt Ukrajnának jövőre. Az amerikai elnök a béketárgyalásokat illetően arról beszélt az Ovális Irodában: "közel állnak valamihez", és reméli, "Ukrajna gyorsan lép". A hétvégén az amerikai delegáció Miamiban fog asztalhoz ülni az orosz féllel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×