eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Munkagépek az M6-os autópálya Bóly-Ivándárda (országhatár) közötti szakaszának építkezésén Boly határában 2021. július 13-án. Ezen a napon letették ennek a szakasznak az alapkövét a baranyai Nagynyárádon 2021. július 13-án. Az autópálya Bóly és Ivándárda közötti 20 kilométeres része nettó 88,7 milliárd forintból 2024 elejére épül meg.
Nyitókép: MTI/Kiss Dániel

Újabb autópálya érhet el a határig

A beruházással teljes körűen kiépül a Balti-tenger és az Adria közúti kapcsolatát megteremtő észak-déli folyosó magyarországi szakasza.

A kormány korábban sohasem látott nagyságrendű fejlesztéseket valósít meg rendkívüli tempóban a hazai közúthálózaton - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a baranyai Nagynyárádon.

Mosóczi László az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda országhatár közötti 20 kilométeres, nettó 88,7 milliárd forintból 2024 elejére megépülő új szakaszának alapkőletételén hangsúlyozta: a gazdaságélénkítést is megalapozó kiemelt szakpolitikai törekvés, hogy a megyei jogú városok és az országhatár gyorsforgalmi utakkal is elérhető legyen.

Négy év múlva már minden megyei jogú városnak lesz négysávos közúti összeköttetése,

az évtized közepére a 2010-es háromhoz képest tizenegy határállomásig juthatunk el gyorsforgalmi utakon - tette hozzá.

Az államtitkár szerint e fejlesztések "közelebb visznek" azon terv megvalósulásához is, hogy Magyarországon bármely településről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos út.

"Ez az elvárás öt évvel ezelőtt a települések fele és a lakosság háromnegyede esetében teljesült, 2025-re ugyanakkor a hazai települések háromnegyedére és tízből kilenc magyar emberre lesz igaz, hogy félórás közelségben van egy négysávos úthoz" - jelentette ki.

Úgy vélte, a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat kiterjedtsége ezzel egyre inkább megfelel az emberek elvárásainak és a vállalkozások igényeinek, ami azért fontos, mert a közutak színvonala alapvetően befolyásolja az ország és egyes térségei, városai gazdasági fejlődését, a családok életminőségét.

Mosóczi László utalt rá, hogy a közúti közlekedésfejlesztési terveket a 2016-ban elindított, jelenleg 3600 milliárd forint keretösszegű útprogram összegzi.

A kormány tavaly decemberben négy projekt kivitelezéséről és több mint hetven előkészítéséről döntött - fűzte hozzá, majd rámutatott, a négy kivitelezésre - amelyek egyike az M6-os Bóly-Ivándárda szakasza - 430 milliárd forintot különítenek el a 2021-2024 közötti éves költségvetésekben.

Az államtitkár a Bóly-Ivándárda országhatár közötti sztrádaszakaszról azt mondta, hogy a fejlesztés javítja a közlekedési feltételeket Dél-Baranyában, és beköti Villány térségét a hazai és nemzetközi gyorsforgalmi úthálózatba.

A beruházással teljes körűen kiépül a Balti-tenger és az Adria közúti kapcsolatát megteremtő észak-déli folyosó magyarországi szakasza - mondta el.

Mosóczi László szólt arról is, hogy Horvátországban is épül a sztráda Pélmonostor és az országhatár között, így van rá esély, hogy Horvátország és Magyarország képviselői közösen tartsák az útszakaszok átadását jelző szalagátvágást.

Hargitai János (KDNP), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy az új gyorsforgalmi autópályaszakasz kaput nyit a balkáni országokon keresztül a törökországi, valamint Zágráb felé az olaszországi piacra.

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×