Infostart.hu
eur:
362.05
usd:
316.85
bux:
0
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Szabó Tímea és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnökei sajtótájékoztatót tartanak a párt tisztújító taggyűlése után Budapesten, az OKISZ Inkubátorházban 2018. november 11-én.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Szabó Tímea és Karácsony Gergely vezeti továbbra is a Párbeszédet

A Párbeszéd budapesti tisztújító kongresszusa újraválasztotta a párt női és férfi társelnökét, Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt.

Az eredményt a két politikus jelentette be a szavazást követő sajtótájékoztatón. A rendezvényen megválasztották a Párbeszéd elnökségét is. A hétről kilencfősre növelt létszámú testületnek a két társelnök automatikusan tagja, rajtuk kívül Béres András, Dorosz Dávid, Erőss Gábor, Jakál Adrienn, Szabó Zsolt, Tordai Bence és V. Naszályi Márta kerülte be az elnökségbe.

A megválasztott tisztviselők mandátuma két évre szól.

Karácsony Gergely azt mondta, a kongresszus megválasztotta azt a csapatot, amelyik felkészíti a pártot a 2022-es parlamenti választásra.

A közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt és közös egyéni képviselőjelöltek fontosságát hangsúlyozó főpolgármester kijelentette, a Párbeszéd volt az első, amely teljes körű ellenzéki összefogást szorgalmazott. Mára már valamennyi ellenzéki párt kinyilvánította, hogy mind a 106 egyéni körzetben közös jelöltet akar állítani - tette hozzá.

A politikus felelevenítette, hogy korábban ők szorgalmazták az előválasztást is, ezért továbbra is kiállnak amellett, hogy a kormányfőjelöltről és a közös egyéni képviselőjelöltekről az ellenzék előválasztás útján döntsön.

A minden magyar állampolgárnak alanyi jogon járó alapjövedelem mellett érvelő Karácsony Gergely azt mondta, hogy az intézkedés a jövő Magyarországának egy fontos pillére lehet. Hangsúlyozta, hogy az alapjövedelem bevezetéséről nem csak a válaszókat, de a saját politikai partnereiket is meg akarják győzni.

Szabó Tímea hangsúlyozta, nem csak az a feladatuk, hogy létrehozzák az ellenzéki egységet, hanem az is, hogy olyan jövőt, egy olyan víziót kínáljanak, ami segít Magyarországnak kilábalni a válságból.

A korábbi választásokon kiderült, az ellenzéki pártoknak nem elég annyit mondaniuk, hogy leváltják a kormányt, és ha ennél nem tudnak többet mondani, akkor nem is várhatják el, hogy a választók bizalmat szavazzanak nekik - szögezte le a politikus. Ezért meg kell teremteniük az egyenlőségét és jólétet, miközben fel kell számolniuk az elmúlt tíz évben kialakult létbizonytalanságot - tette hozzá a társelnök.

Kiemelte, hogy a magyar társadalom több mint nyolcvan százaléka, köztük Fidesz-szavazók is támogatják az alapjövedelem bevezetését. Az intézkedés minden felnőttkorú magyar állampolgárnak legalább havi százezer forintot, míg a gyermekkorúaknak legalább havi ötvenezer forintot biztosít - közölte. Hozzátette, emellett a nettó minimálbért havi 166 ezer forintra növelnék.

A javaslatot egy 3300 milliárd forintos költségvetési átcsoportosításból finanszíroznák - mondta el Szabó Tímea.

Arra a kérdésre, miszerint az önkormányzati választás előtt még azt nyilatkozta, hogy nem szeretne egyszerre társelnök és főpolgármester lenni, mert ez két nagyon kemény munka, Karácsony Gergely azt válaszolta: amennyiben a Fidesz pártelnöki funkciója összefér a miniszterelnökséggel, és Orbán Viktor képes megoldani ezt a feladatot, akkor ő is képes lesz egyszerre ellátni a társelnöki és a főpolgármesteri pozíciókból adódó feladatait.

Újabb kérdésre azt válaszolta, azt tartja a legfontosabb, hogy az ellenzéknek legyen egy előválasztáson kiválasztott közös miniszterelnök-jelöltje, ehhez képest másodlagos a jelölt személye. Hozzátette, jelenleg nem készül arra, hogy az előválasztáson elinduljon, de nagyon sokat akar azért dolgozni, hogy legyen ilyen előválasztás.

A politikusok a Hír TV kérdéseire nem válaszoltak.

Címlapról ajánljuk
Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

A kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok korlátozhassák a dohányboltok éjszakai nyitva tartását – értesült a 24.hu. Józsefváros polgármestere, Pikó András az InfoRádióban arról beszélt, tudomása van az önkormányzatnak arról, hogy bizonyos dohányboltokban drogterjesztés és prostitúció szervezés zajlik, ezért kell korlátozni valamennyi trafik éjjeli nyitva tartását.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Megindult a lavina Európa legerősebb országában: a vezető fejét követelik, miközben hódítanak a radikálisok – Mi lesz ebből?

Megindult a lavina Európa legerősebb országában: a vezető fejét követelik, miközben hódítanak a radikálisok – Mi lesz ebből?

Történelmi léptékű, súlyos vereséget szenvedett a német Kereszténydemokrata Unió a hétvégén: a Németországi Szövetségi Köztársaság 1949-es megalakulása óta először esett ki a CDU bármely tartományi parlamentből. Mecklenburg–Elő-Pomerániában múlt vasárnap nem sikerült megugrania az 5 százalékos küszöböt az egykori jobbközép gyűjtőpártnak. Sokatmondó, hogy ilyen silány eredményt még a CDU/CSU szebb napokat látott balközép „riválisai”, a szociáldemokraták (SPD) sem produkáltak eddig. Azáltal, hogy kettejük összesített szavazataránya az elmúlt 50 év alatt folyamatosan csökkent, 2000 óta többet kormányoztak „nagykoalícióban” együtt, mint külön. A bal- és jobbközép kényszerházassága pedig mindkettőjüket megviselte, az állandó kompromisszumkényszer, ami végül mindkét fél számára keserédes gyümölcsöt hoz, pedig most minden korábbinál jobban kínozza őket. Örökké eltűnt a polgári közép? És minek köszönhető a jelenlegi CDU-s kancellár, Friedrich Merz rekordalacsony népszerűsége?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×