Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.9
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
A Duna látképe 2020. június 11-én. Az előtérben a Petőfi híd, középen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem épületei, valamint a Gellért Szálló, a háttérben a Gellért-hegy, a Citadella és a Szabadság-szobor látható.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Évente egymilliárdot hozhatna az új sikló

A Gellért-hegyi sikló váltaná ki a Citadella turistabusz-forgalmát - mondta Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes. Bardóczi Sándor főtájépítész szerint a másfél milliárd forintos beruházás 2024-ben fejeződhet be.

Kerpel-Fronius Gábor elmondta: az új fővárosi vezetőségnek fontos a zöldterületek, a közparkok fejlesztése. A jelenlegi költségvetési helyzetben azonban nem várhatók egyszerre nagyarányú változások, ezért fontos, hogy készüljenek stratégiai tervek a város folyamatos és összehangolt megújulására. Ennek részeként készül a Gellért-hegy megújításának stratégiai terve, amelyet várhatóan a novemberi közgyűlésen fogadnak el. A tervezéskor az ott élőket is megkérdezték, és a felmérésből az derült ki, hogy elégedetlenek a terület, a felszerelések, az utak állapotával, valamint elviselhetetlen a buszforgalom a Gellért-hegyen.

A Citadellához csúcsidőszakban óránként sok száz turista látogat el, általában busszal, ezt a terhelést váltaná ki a sikló.

A sikló nyereségesen üzemeltethető, a haszonból természetvédelmi programokat lehet finanszírozni- tette hozzá a főpolgármester-helyettes.

Bardóczi Sándor főtájépítész elmondta: a sikló a Dunától nem messze, a Hegyalja útnál, a Gellért-hegy lábától indulna. Gyalogos alagúton lehetne megközelíteni és az első mintegy száz méteren maga a jármű is a föld alatt haladna, majd valahol az Orom utca, Bérc utca vonalában érne ki a földfelszínre. A jármű óránként mintegy 900 embert szállítana, ekkora kapacitásra van szükség a turistabuszok kiváltásához. A jármű egy vonalon közlekedne, ami félúton két nyomtávúvá válna, hogy a szembejövő járművek kikerülhessék egymást.

A beruházás költsége mintegy 1,5 milliárd forint, de az éves bevétel elérheti az egymilliárd forintot.

Közberuházás és közüzemeltetés lesz - jelezte. A budavári sikló is nyereséges - tette hozzá.

Hozzávetőleg két év múlva indulhat az építkezés, amely mintegy két évig tarthat, vagyis optimális körülmények között 2024-ben indulhat el a Gellért-hegyi sikló - mondta Bardóczi Sándor.

A főtájépítész beszélt arról is, hogy a Gellért-hegy közpark és természetvédelmi terület egyszerre. Évi csaknem ezer köbméter szemetet kell eltávolítani a területről, amelynek a hatvan százalékát a hegy keleti, sziklás oldalán dobálják el, és csak alpinista technikával lehet begyűjteni. Csak a sziklákra festett graffitik eltávolítása évente milliós nagyságrendű kiadást jelent - közölte. A természetes élőhelyek rehabilitációját támogató uniós pályázatokon ugyanakkor milliárdos nagyságrendű támogatás nyílhat meg, amely a Gellért-hegyen is felhasználható - hívta fel a figyelmet.

Az uniós források megszerzéséhez és felhasználásához a fővárosi önkormányzat és az állami szervek együttműködése szükséges, e téren közelednek az álláspontok, nincsenek nagy viták - jegyezte meg Bardóczi Sándor.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.

A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re

Hasonlóan alakult a két kora esti BL-meccs forgatókönyve. A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re. A két vesztes vezetett 1–0-ra és 2–1-re… Varga Barnabás az 59. percben szállt be Athénben, Szoboszlai Dominik végigjátszotta az isztambuli találkozót, Kerkez Milos nagyjából negyedórát kapott.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×