Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
324.8
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Kerékpározók a Tiszafüred és Poroszló között megépült kerékpárút Tiszán átvezető szakaszán az átadás napján, 2020 június 20-án. Az átadással teljessé vált az összesen mintegy 70 kilométeres Tisza-tavi kerékpárút.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Körbeért a Tisza-tavi kerékpárút

Átadták a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút Tiszafüred és Poroszló közötti utolsó szakaszát.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a poroszlóu átadón elmondta, régi adósságot törlesztettek azzal, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában, nettó 3,1 milliárd forintból megépült a Tiszafüred és Poroszló közötti, a 33-as főút mellett futó 6,5 kilométeres szakasz.

Az itt közlekedők biztonságát garantálja a 2,5 méter széles kerékpárút fizikai elválasztása a közúttól - mondta Palkovics László, emlékeztetve arra, hogy a fejlesztés részeként négy híd is megépült. A fejlesztés alapvetően turisztikai céljához igazodva, tiszteletben tartja a táj szépségét, illeszkedik a természetes környezetbe - tette hozzá. Kitért arra is, hogy az elmúlt tíz évben mintegy 1300 kilométer új kerékpáros útvonal fejlesztése valósult meg Magyarországon, így jelenleg több mint 9000 kilométer kerékpározásra ajánlott létesítmény áll a közlekedők rendelkezésére. Jelezte: ebből 4000 kilométer önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút.

A 2014-2020 közötti időszakban további jelentős fejlesztések valósultak meg és fejeződnek be hamarosan hazai és uniós támogatásból, összesen több mint 200 milliárd forint értékben. A meglévő hálózat így belátható időn belül 2000 kilométer új önálló kerékpárúttal bővül, míg a teljes kerékpározható hálózat 2030-ra megközelíti majd a 15 ezer kilométert. A Tisza-tónál két nemzetközi kerékpáros útvonal találkozik, a most lezárult projekt nyomán ezek is felértékelődnek. A hazai szakaszok fejlesztése több helyszínen most is tart:

megújul a Balatoni Bringakör, épül a Budapest-Balaton összeköttetés, a napokban készült el az Eger-Egerszalók közötti kerékpárút.

A kormány nemcsak a kerékpárutak fejlesztéséről, hanem a már megépült szakaszok színvonalas üzemeltetéséről is gondoskodik - fogalmazott Palkovics László. Felidézte: a kerékpárutak fenntartása korábban a helyi önkormányzatok feladata volt, egységes üzemeltetési gyakorlat híján azonban a karbantartás minőségében és az egyes útszakaszok állapotában jelentős eltérések voltak. Ezt felismerve született döntés arról, hogy a fenntartásba bevonják a 32 ezer kilométeres állami közúthálózatot kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t.

A miniszter szavai szerint a társaság az elmúlt két évben több mint 1000 kilométernyi kerékpárutat vett kezelésbe. A most elkészült Tiszafüred-Poroszló szakaszt is a közútkezelő gondozza majd, amely mérnökségi hálózatára és szakembereire építve a korábbinál magasabb színvonalon tudja ellátni ezt a feladatot.

Az infrastruktúra korszerűsítése mellett a KRESZ módosítására is szükség van a kerékpárosok biztonsága érdekében,

emellett a tervek között szerepel az elektromos járműtámogatási rendszer kiterjesztése az elektromos rásegítésű kerékpárokra.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az eseményen arról beszélt, hogy a most átadott szakasznak köszönhetően megduplázódhat a kerékpárosok száma a tározó körül, mely így várhatóan legkésőbb 2021-ben elérheti a 100 ezer főt - fűzte hozzá megjegyezve, hogy a régió fellendítését elősegítve kilátótornyok újraépítését és a víziturizmus fellendítését is támogatja a kormány.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×