Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Fertőtlenítéshez védőruhába öltözött katonák a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában 2020. április 12-én. Az intézményben eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzöttet találtak, nyolcan meghaltak.
Nyitókép: Fertőtlenítéshez védőruhába öltözött katonák a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában 2020. április 12-én. MTI/Mónus Márton

Kihasználták a honvédség egyedülálló képességét

Már 873 idősotthont fertőtlenítettek a Magyar Honvédség katonái - köztük önkéntes műveleti és önkéntes területvédelmi tartalékosok is.

Csak pénteken tizenkét helyszínen dolgoznak, amelyek közül három csepeli intézmény. Munkájukról Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Fővárosi Önkormányzat Tapló utcai idősek otthonában tájékozódott pénteken.

A honvedelem.hu-nak adott nyilatkozatában Németh Szilárd elmondta: az élet újraindításának szakaszában, a Covid-19 okozta járványügyi készültséget továbbra is fenn kell tartani, hiszen az orvosok, a szakemberek, szakértők egész Európában egyetértenek abban, hogy nagyon nagy a kockázata a vírus második hullámának. Hozzátette, hogy a fővárosban az idősotthonok azok, amelyek a leginkább ki vannak téve a veszélynek. Németh Szilárd emlékeztetett, hogy minden negyedik beteg, illetve minden negyedik elhalálozott az idősotthonokhoz köthető.

Az államtitkára kiemelte: a hatóságok áprilisban "rettenetes állapotokat találtak a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti úti Idősek Otthonában". Ekkor döntöttek arról, hogy az idősotthonokban a Magyar Honvédség egyedülálló vegyivédelmi és biológiai mentesítőképességét felhasználva vírusmentesítést és takarítást kell végezni.

"Egyedülálló ez a képessége a Magyar Honvédségnek, egyben bizonyítéka annak, hogy katonáink minden bajban rendelkezésre állnak. A Magyar Honvédség békeidőben is mindig a magyar emberek biztonságát és a haza szolgálatát tekinti legelsőnek" -fogalmazott Németh Szilárd.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×