Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
324.47
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Kihirdette a módosított tb-törvényt az államfő - a nap hírei

Januártól jelentős támogatást kapnak az 1-es típusú diabétesszel élők. Már megjelent az influenza, de járvány még nincs az országban.

Kihirdette a módosított tb-törvényt az államfő, a jogszabály életbelépésével három havi járuléktartozás esetén már fizetni kell az egészségügyi ellátásért. Több szervezet kifogásolta a módosítást, és kérte a köztársasági elnököt, hogy küldje vissza a parlamentnek, mert úgy vélték: több százezer ember maradhat ellátás nélkül. Áder János közleményben cáfolta ezt.

Csaknem 3 milliárd forintot oszt szét a szaktárca az egészségügy és a szociális szféra több szereplője között. Egymilliárd forint jut az otthoni szakápolásra és hospice ellátás javítására. 300 millió forintot kapnak az oktatási intézményekben fontos egészségfejlesztő és felvilágosító munkát végező iskola-egészségügyi szolgálatok. Jut a pluszforrásból a betegszállítást végző szolgálatoknak is.

Januártól jelentős támogatást kapnak az 1-es típusú diabétesszel élők - erősítette meg a családügyi államtitkár. Novák Katalin elmondta: jelentősen nő és szélesebb kör számára válik elérhetővé az érintettek vércukor-egyensúlyát segítő eszközök támogatása.

Vizsgálatot indított a győri gyerekgyilkosság ügyében a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara. Agárdi Tamás a kamara elnöke közölte: az igazságügyi miniszter levélben fordult hozzá, és a vasárnap Győrben történt kettős gyerekgyilkosság ügyében soron kívüli kivizsgálást, valamint a kamara rendelkezésére álló szükséges intézkedések megtételét kérte.

Már megjelent az influenza, de járvány még nincs az országban - mondta az országos tisztifőorvos. Müller Cecília a Dél-pesti Centrumkórházban tartott tájékoztatón az egészségügyben és szociális ágazatban dolgozókat is arra biztatta, hogy oltassák be magukat. Hangsúlyozta: így nemcsak magukat, hanem az általuk ápolt, gondozott embereket is megvédhetik a fertőzés ellen.

Több településen is magas a légszennyezettség a szálló por miatt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint Sajószentpéteren egészségtelen volt a levegő minősége. További öt település - Dunaújváros, Kazincbarcika, Miskolc, Putnok és Salgótarján - levegőminősége kifogásolt.

Kötbérkezelési hibákért bírságolta meg a Telekomot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A hivatal összesen 138 millió forint bírságot szabott ki, és kötelezte a szolgáltatót, hogy fizesse meg a jogos összegű kötbéreket az érintetteknek.

Az Európai Tanács elnöke szerint Európának békemegállapodást kell kötnie a természettel, ha meg akarja nyerni a klímaváltoztás elleni küzdelmet. Charles Michel az Európai Parlament plenáris ülésén úgy értékelte, hogy az unió jó irányban halad ahhoz, hogy elérje a karbonsemlegességet 2050-re.

A gyógyszerimport átalakítását tervezi az amerikai kormány az árak letörése érdekében - jelentette be az egészségügyi minisztérium. A reformtervezet Kanadából és más országokból származó, az amerikaiaknál olcsóbb gyógyszerek importjának engedélyezését irányozza elő.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×