Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
315.22
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Pixabay

Gólyatáborok: a titkos helyszínek ellenére is a gyerekek biztonsága az első

Már több egyetemi gólyatábor is véget ért, egyes rendezvények jelenleg zajlanak, vagy napok múlva kezdődnek. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem két karán is orientációs alkalmat tartanak a korábbi botrányok miatt. Más karokon érdekesség, hogy a gólyatábor helyszíne titkos.

Két kar esetében is azt tüntetik fel az ELTE-s gólyatáboroknál, hogy annak helyszíne titkos. Ezzel kapcsolatban az ELTE Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Horváth Mihály az InfoRádió érdeklődésére elmondta: a helyszínek meghatározása és annak kommunikálása a szervezőkre van bízva.

A Tanító- és Óvónőképző Karon nem gólyatábornak hívják ezeket a rendezvényeket, hanem orientációs tábornak. Ez kicsit más, mint egy gólyatábor, ahogy a neve is mutatja, hogy "kicsit informatív jellegű": arra szolgál, hogy a hallgatókat jobban bevezessék az egyetemi életbe - magyarázta Horváth Mihály, hozzátéve: a diákok oktatókkal is találkozhatnak és tájékoztató programokon vesznek részt.

Az Állam- és Jogtudományi Karon viszont nem tábor lesz, hanem az egyetemen és annak környezetében szerveznek orientációs napokat, ami kizárólag a tájékoztatásról szól.

"A négy-öt évvel ezelőtti botrányok nyomán a szervezők sokat egyeztetnek az egyetem vezetésével

arról, miként lehet úgy megszervezni a táborokat, hogy azok elérjék a céljukat és az elsőéveseket integrálják a közösségbe, ugyanakkor minél nagyobb biztonságban legyenek. A szervezők és a résztvevők felé is van egy elvárásrend, amit mindenkinek be kell tartani a biztonság érdekében" - mondta Horváth Mihály.

Ahogy máshol, úgy az ELTE esetében is a diákok mintegy harmada vesz részt gólyatáborban; az ELTE-s rendezvényeken mintegy 2000 résztvevő lesz idén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×