Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Azonnal cselekszik a kormány: nem lesz többé földön alvás a kórházakban

A beteg gyermeküket kísérő szülők számára fekhelyet biztosítanak, és ellátásukra 660 millió forint áll rendelkezésükre évente.

Azonnali hatállyal elindítja az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a kórházi kísérő szülők elhelyezésére szolgáló ágyak beszerzését. Az ÁEEK szombati közleménye szerint számos kórház tart ágyakat a beteg gyermekek hozzátartozói számára is, de néhány intézmény nem teljesítette még az elvárásokat e téren.

A közleményben minden jogosult hozzátartozónak megfelelő elhelyezést ígérnek, ezzel is segíteni kívánva a kórházba kerülő gyermekek gyógyulását. A szülők ellátására évente 660 millió forintot tesz félre a kormányzat - fogalmaz a közlemény.

Februárban az alapvető jogok biztosa emelt szót a kórházban gyermekük mellett bent tartózkodó szülők ingyenes ellátása érdekében, illetve amellett is, hogy jogosultak éjszakai benntartózkodás céljából fekhelyhez jutni.

Előzőleg széleskörű civil összefogással juttattak kórházakat ágyakhoz annak érdekében, hogy egyetlen szülőnek se kelljen a földön aludnia, mint ahogy az több példán keresztül a sajtóban elterjedt.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×