Infostart.hu
eur:
385.28
usd:
331.55
bux:
121777.4
2026. január 16. péntek Gusztáv

Egy bomba miatt nem lehet temetni

Egy bomba miatt nem tudja eltemetni az édesapja mellé az elhunyt édesanyját egy miskolci nő.

Stos Bélánéval a diósgyőri temető ügyfélszolgálatán közölték, hogy a közelmúltban elhunyt édes­anyját nem tudja abba a sírba eltemetni, ahol az édesapja fekszik 2004 óta. Azért nem, mert ott egy második világháborús bomba található - írta a sajtóhíreket összefoglalva a boon.hu.

Úgy tudni, a nő édesanyjának gyászszertartását még meg tudták tartani, a holttest viszont a temetkezési vállalkozóhoz került vissza, korábban ugyanis kiderült, a sírba az ott található robbanószerkezet miatt nem lehet temetni. A bombát tizenöt évvel ezelőtt találhatták meg az akkori sír­ásók, de a család állítása szerint nekik akkor nem szóltak, ők január 29-éig nem is tudtak erről.

Ezt követően az esetről értesítették a rendőrséget, a helyi önkormányzatot és a Honvédelmi Minisztériumot (HM) is. A nő korábban azt nyilatkozta: a minisztérium megnyugtatta, hogy rövidesen intézkednek a robbanószerkezet ügyében. A Magyar Honvédség pedig leszögezte: tűzszerészeik készek és képesek a feladat végrehajtására, amint az ehhez szükséges hozzájárulásokat megkapják.

Az MH 1. Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái egyébként az elmúlt húsz-huszonöt év átlaga alapján évente úgy 2500 bejelentést kezelnek, tavaly összesen mintegy 36 ezer robbanószerkezetet gyűjtöttek össze, szállítottak el és hatástalanítottak.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×