Infostart.hu
eur:
378.54
usd:
321.19
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
M. Richárd (k) a sajtónak nyilatkozik a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületénél 2017. augusztus 21-én. A bíróság elrendelte a házi őrizetét a férfinak, aki a gyanú szerint 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül autójával a Dózsa György úton halálos közúti balesetet okozott. Két ember életét vesztette, ketten súlyosan, hárman könnyebben sérültek meg, miután két gépjármű összeütközött és az egyik a közeli trolibuszmegállóba csapódott.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Megszólalt a Dózsa György úti gázoló - ezért jár konditerembe szívműtétje előtt

Két hét múlva műtik a Dózsa György úti gázolás egyik vádlottját.

A PestiSrácok.hu információi szerint a Dózsa György úti halálos gázolás egyik vádlottja, a letartóztatásból nemrég súlyos szívbetegségére hivatkozva szabadult M. Richárd egy XIII. kerületi konditeremben tűnik fel rendszeresen.

A férfi az Indexnek megerősítette, hogy valóban ő látható a portálon megjelent képeken. Kiemelte ugyanakkor, higy a használt gépen csak 5-5 kg-os súly volt, és ezt csak átmozgatáshoz használta. Orvosa azt tanácsolta neki, arra figyeljen, pulzusa ne menjen 100 fölé, erre pedig odafigyel.

"Valóban elmentem edzeni, de mindezt úgy tettem, hogy előtte konzultáltam az orvosommal.

Nem akarok otthon elsorvadni, míg meg nem műtenek”

- ezt már a Blikknek mondta M. Richárd.

A férfi műtétjének időpontját a városmajori szívklinikán már kijelölték, két hét múlva fekszik kés alá.

Elmondása szerint az elmúlt hónapok nagyon megviselték a szervezetét,

három hónap alatt 20 kilót fogyott.

"Ez nem egy olyan műtét lesz, amit csak úgy meg lehet játszani. Fel fognak vágni!" - tette hozzá.

M. Richárd szívbillentyű-elégtelenségben szenved, ezért műtik meg. A börtönből másfél hete engedték ki.

A Dózsa György úti baleset 2017 májusában történt:M. Richárd hatalmas sebességgel csapódott Mercedesével egy balra kanyarodó Citroenbe. A kanyarodó autó a becsapódástól többször is megpördült, majd berepült a buszmegállóba. A balesetben két ember vesztette életét.

Címlapról ajánljuk
Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

A környezetvédelemmel foglalkozó Planet Budapest 2026 rendezvényről, az akkumulátorgyárakról, de még az üvegvisszaváltásról és a fast fashion divatirányzat hátulütőiről is beszélt Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×