Infostart.hu
eur:
392.11
usd:
340.64
bux:
122255.73
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Megszólalt a Dózsa György úti baleset börtönből kiengedett vádlottja

Négy héten belül kés alá fekszik a Dózsa György úti baleset egyik vádlottja, M. Richárd.

A férfi hétfőn hagyhatta el a börtönt, miután kiderült, komoly szívbetegsége van. Így szabadon járhat Pest megyén belül, s a bokáján sem kell viselnie a nyomkövetőt. Szívbillentyű-elégtelenségben szenved.

"Már megkezdődtek a műtétre felkészítő vizsgálatok, egy hónap múlva meg is operálnak. Nagyjából 5-6 hónap rehabilitáció jön utána" - mondta a Blikknek M. Richárd. Ismét hozzátette: tudja, hogy ő is vétkes a balesetben. "Tudom jól, hogy az én esetemben nem lesz felfüggesztett, csak letöltendő börtönbüntetés. Amint vége a kezeléseknek, állok elébe a tárgyalásnak és az ítéletnek!"

A Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája egy orvos szakértői vélemény alapján döntött az enyhébb kényszerintézkedésről, vagyis megszüntetik hogy M. Richárd letartóztatását, és Budapest, valamint Pest megye területére bűnügyi felügyeletét rendelik el.

A szakértői vélemény szerint M. Richárd a szív bal kamrájából kiinduló főverőér szájadékában lévő billentyű elégtelen működésében szenved. Ezen kórállapot megoldása nyitott szívműtét keretében az aorta billentyű cseréje, műbillentyű beültetése.

M. Richárd jelenleg nincs az életét közvetlenül veszélyeztető állapotban, de a betegségének progressziója az elkövetkező hónapokban felgyorsulhat, és ezzel együtt potenciálisan az életét közvetlenül veszélyeztető, akár halálos kimenetelű szívritmuszavarok is jelentkezhetnek - áll a szakértői véleményben.

Ha a következő hónapokban nem műtik meg, maradandó szívizom-károsodást fog szenvedni, illetve lehetséges közvetlen életveszélyes állapot kialakulása is.

A beavatkozás után két-három hónap a rehabilitáció, aztán a bírósági eljárás folytatásának akadálya várhatóan nem lesz.

Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Sporting Braga–Ferencváros 4-0
európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágó

ÉLŐ: Sporting Braga–Ferencváros 4-0

A Ferencváros az első mérkőzésen 2–0-s előnyt szerzett, így lépett pályára a bragai visszavágón, a tét az Európa-liga legjobb nyolc csapata közé kerülés. A Braga az első negyedóra végén kiegyenlítette a hátrányát, így kezdődhetett minden elölről – aztán jött a harmadik gól is. A szünetben így összesítésben hátránnyal fordult a magyar csapat. Aztán a második félidőben a helyzet fokozódott...

Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Donald Trump amerikai elnök felszólította szövetségeseit, hogy katonai erővel segítsék a Hormuzi-szoros blokádjának feloldását. Az InfoRádió mindennek a világpolitikára gyakorolt hatásairól kérdezte Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Majkopot támadta Ukrajna, elakadtak a béketárgyalások - Szerdai híreink az ukrán frontról, percről percre

Majkopot támadta Ukrajna, elakadtak a béketárgyalások - Szerdai híreink az ukrán frontról, percről percre

Dróntámadás érte Majkopot, Adigeföld székhelyét, Oroszország területén. Moszkva Kurszkot és Odesszát támadta nagy hatótávolságú fegyverekkel. Nagyon úgy fest, hogy az iráni háború miatt a béketárgyalások egyelőre elakadtak - Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyíltan beszélt arról, hogy a közel-keleti háború miatt nem tudják folytatni az egyeztetéseket. Az orosz hadsereg közben Kosztyantynivka, Huljajpole és Pokrovszk térségében támad nagy erőkkel. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború szerdai fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×