Infostart.hu
eur:
385.19
usd:
331.83
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
M. Richárd (k) a sajtónak nyilatkozik a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületénél 2017. augusztus 21-én. A bíróság elrendelte a házi őrizetét a férfinak, aki a gyanú szerint 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül autójával a Dózsa György úton halálos közúti balesetet okozott. Két ember életét vesztette, ketten súlyosan, hárman könnyebben sérültek meg, miután két gépjármű összeütközött és az egyik a közeli trolibuszmegállóba csapódott.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Fordulat jöhet M. Richárd ügyében

A Dózsa György úti halálos közlekedési baleset gyanúsítottjának letartóztatását indítványozza az ügyészség, ugyanis ismételten megszegte a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait.

Az ügy bűnügyi felügyelet alatt álló gyanúsítottja, M. Richárd korábban, 2018. február 22. napján már megszegte az akkori jogszabályok szerinti házi őrizet szabályait. Ezt követően, a rendelkezésre álló adatok alapján november 19-én ismételten megszegte az ügyészi határozatban részlegesen feloldott (jelenlegi szabályok szerint már bűnügyi felügyeletnek megnevezett) kényszerintézkedés magatartási szabályát.

A kerületi ügyészség meghatározott időre, kizárólag orvosi kezelésen történő részvétel érdekében, csak az oda- és visszautazás, illetve a kezelés időtartamára engedélyezte a tartózkodási helyének elhagyását. Ennek ellenére, a gyanúsított

a bűnügyi felügyelet szabályait megszegve, nem engedélyezetten ez idő alatt egy belvárosi étteremben jelent meg és tartózkodott.

Ezt észlelve a rendőrök előállították, majd őrizetbe vették.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség emellett megállapította, hogy a férfit a napokban a Központi Nyomozó Főügyészség újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként. Ezzel egyidejűleg arra is felmerült adat, hogy a gyanúsított a közlekedési bűncselekmény miatti nyomozásban a bizonyítás megnehezítésre törekedett. A kerületi ügyészség álláspontja szerint a házi őrizet, illetve bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak többszörös megszegése mellett már a bizonyítás meghiúsításának, illetve a bűnismétlésnek a veszélye miatt is indokolt a gyanúsított letartóztatása. A fent megjelölt célok eléréséhez a bűnügyi felügyet alkalmazása már nem elegendő.

A letartóztatás elrendeléséről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája még csütörtökön dönt.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×