Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke beszédet mond az Országgyűlés alakuló ülésén az Országházban 2018. május 8-án. Turi-Kovács Béla, a Fidesz képviselője, az új összetételű parlament legidősebb tagja, korelnök.
Nyitókép: Kovács Attila

Vélhetően határozatképtelen lesz az Országgyűlés mai rendkívüli ülése

A kormánypártok előre bejelentették távolmaradásukat, így nem lehet elfogadni a napirendet, tehát csak a napirend előtti felszólalások hangozhatnak el.

A házelnök azt követően hívta össze a rendkívüli ülést, hogy azt valamennyi frakcióval rendelkező ellenzéki párt, a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd, valamint független képviselők is kezdeményezték. Az előzményekről itt olvashat bővebben.

Az ülés tervezett napirendjén - az interpellációs blokk mellett - egyetlen határozati javaslat szerepel. Arató Gergely, a DK képviselője ebben annak megállapítását kéri az Országgyűléstől, hogy tavaly december 12-én szabálytalanul zajlott a szavazás az ülésteremben, továbbá december 16-17-én jogtalanul léptek fel az ellenzéki képviselőkkel szemben a köztelevízió székházánál tartott tüntetéseken.

A javaslat vitájára azonban várhatóan nem kerül sor, mivel a Fidesz korábban közölte, nem asszisztál az "ellenzék képmutató színjátékához". "Rendkívüli képmutató, hogy azok az ellenzéki pártok és politikusok kezdeményeznek most rendkívüli parlamenti ülést, akik erőszakosan akarták megakadályozni az Országgyűlés legutóbbi ülését" - fogalmazott Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója, aki szerint ellenzékiek az MTVA székházában pedig "ócska, hamis színjátékot" adtak elő, de lebuktatták őket a bekapcsolva hagyott mobiltelefonok.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×