eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nyitókép: Pixabay

Fáklyás felvonulás lesz este Budapesten és Pécsen

Idén is fáklyás felvonulással emlékeznek a béke világnapján, január elsején - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Mohos Gábor Esztergom-budapesti segédpüspök elmondta: a Szent Egyed Közösség által szervezett felvonulás célja, hogy felhívják a figyelmet a béke fontosságára, s hogy imádkozzanak azokért, akik háborús környezetben élnek. A segédpüspök kiemelte: sok helyen nincs béke a világban, sok ártatlan gyermek napjainkban is háborús környezetben nő fel.

A béke - mint mondta - az egymás iránti tiszteleten is alapul. Fontos továbbá, hogy a béke nem lesz magától, tenni kell érte. A politikának, de az emberi élet minden szintjén is tenni lehet a békéért - hangsúlyozta Mohos Gábor.

A béke világnapját 1968 óta tartják VI. Pál pápa kezdeményezésére. A béke ünneplése az év első napján arra figyelmeztet, hogy az új esztendőben törekedjünk önmagunkkal, minden emberrel és az egész világon a békés együttélésre - mondta.

Ezen a napon a pápa a világhoz intézett üzenetében foglalja össze a békéről vallott gondolatait.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 05:50
×
×
×
×