Infostart.hu
eur:
378.01
usd:
319.18
bux:
0
2026. február 18. szerda Bernadett

Súlyos büntetést kaptak a fapadosok

Megbírságolta Budapest Főváros Kormányhivatala a Ryanair és a Wizz Air légitársaságokat a nyári poggyászkezeléssel, illetve utasfelvétellel kapcsolatos súlyos mulasztások miatt. A kormányhivatal megállapította, hogy a társaságok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, ezért mindkét vállalat esetében pénzbírságot szabott ki.

A kormányhivatal vizsgálata alapján egyértelművé vált, hogy a légitársaságok az említett esetekben nem tettek meg minden tőlük elvárhatót az utasok megfelelő tájékoztatása érdekében. Ezért

a Ryanair légitársaságot súlyos mulasztása miatt 100 millió forint, a Wizz Air társaságot 25 millió forint megfizetésére kötelezik

- közölte a Miniszterelnökség.

"Valamennyi, Magyarországot érintő légitársaságnak be kell tartania a magyar jogszabályokat, és mindent el kell követniük azért, hogy az utasok megfelelő szolgáltatást kapjanak. Elfogadhatatlannak tartjuk az utasok hátrányára elkövetett mulasztásokat, amelyek ellen a jövőben is határozottan és szigorúan fellépünk" - teszik hozzá.

A két fapados társaság ellen július végén, illetve augusztus elején indított fogyasztóvédelmi eljárást a kormányhivatal. A Miniszterelnökség akkor közlése szerint a Wizz Air tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, és nem biztosítja az utasok által előzetesen kifizetett szolgáltatásokat, mindeközben "semmibe veszi a fogyasztóvédelem alapvető szabályait". A WizzAir több járatánál is előfordult a nyáron sajtóhírek szerint, hogy nem tudtak elszállítani minden jeggyel rendelkező utast, mert nem fértek föl az adott gépre. A Ryanairrel szemben a légitársaság sorozatos, a poggyászkezeléssel kapcsolatos incidensei miatt indított eljárást György István fővárosi kormánymegbízott. A Ryanair Budapestről a Kanári-szigetekre tartó járatain fordult többször is a nyáron, hogy túlsúlyra hivatkozva nem vitte el a légitársaság az utasok feladott poggyászát.

Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: a Barátság vezeték tartós kiesése drasztikus áremelkedést hozna

Hortay Olivér: a Barátság vezeték tartós kiesése drasztikus áremelkedést hozna

A stratégiai kőolajkészletek felszabadítását kezdeményezte a Mol, hogy a Barátság kőolajvezeték leállása ellenére is fenn tudja tartani Magyarország és a régió ellátását. A stratégiai kőolajkészlet egyharmadát, vagyis 250 ezer köbméter kőolajat szabadítottak fel, ami hazánk egyhavi ellátását fedezi – mondta az InfoRádióban Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának igazgatója.

Megkezdődött a genfi orosz–ukrán tárgyalás

Az ukrán főtárgyaló közlése szerint kedden az esti órákban véget ért az ukrajnai rendezésről amerikai közvetítéssel Genfben tartott orosz-ukrán egyeztetések első napja. Az orosz tárgyalódelegáció egyik tagja a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek azt mondta, hogy a zártkörű megbeszélések első napja nagyon feszült légkörben folyt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.18. szerda, 18:00
Jeránek Tamás
a Siemens Zrt. vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×