Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
325.89
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke beszél a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ÁSZ-jelentés általános vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. október 19-én.
Nyitókép: Soós Lajos (MTI)

Domokos László: a jogszabályok be nem tartása anarchiához vezet

Az egészségügyi intézmények nem tartják be a jogszabályokat, ezt pedig anarchiának lehet nevezni - közölte az Állami Számvevőszék elnöke az InfoRádió Aréna című műsorban. Hozzátette, több parlamenti pártnál is előfordult, hogy nem tartották be a jogszabályokat.

Az Állami Számvevőszék folyamatosan vizsgálja a közpénzzel gazdálkodó – így az egészségügyi - intézményeket is, és szinte ismétlődően ugyanazokra a hibákra hívta fel a figyelmet – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a szervezet elnöke. Domokos László szerint a fenntarthatósághoz minőségi pénzköltésre van szükség.

"Nagyon sok esetben azt tapasztaltuk, hogy nem leltárazták le a vagyontárgyaikat, ezáltal a mérlegük nem volt megbízható, a beszámoló nem volt valódi" - tette hozzá.

Mérések kellenek

Az ÁSZ elnöke szerint

pontos elszámolás és mérés kell ahhoz, hogy egy állami intézménynél el lehessen dönteni mennyi pénzre van szükség, enélkül nem lehet forráshiányra hivatkozni.

Az elnök hangsúlyozta, nincs vitája a Magyar Kórházszövetséggel, a törvényeket mindkét fél szerint be kell tartani. Az Állami Számvevőszék feladata pedig, hogy ezt ellenőrizze.

Nem tartják be a jogszabályokat

Ha egy jogszabályt be nem tartó állapot van, azt anarchiának hívják.

Ha a rendőr ott áll az utcán és hagyja hogy az emberek verjék egymást, a közlekedési szabálytalanságok mellé néz, azt anarchiának hívjuk

- közölte. Domokos László úgy vélte: a rosszul dolgozó vezetőknek lehetőséget kell adni, hogy kijavítsák a hibákat.

Most - már öt éve - vagyunk abban a helyzetben, hogy magunknak és a magunk jogszabályainak kell megfelelni, márpedig ez egy tanulási folyamat, ebben aki együtt akar működni, annak világos tanúságát is kell tenni, lépéseket tenni,

aki meg úgy érzi, hogy kifáradt, nem tudja a magyar jogszabályokat betartani, arra nem szabadna rábízni a közpénzek felügyeletét, irányítását, menedzsmentjét.

- mondta Domokos László.

Az ÁSZ nem szorgalmazza a kórházakban a kancellária-rendszer bevezetését, vagy hasonló általános megoldásokat, az emberi erőforrások miniszterének több lehetősége is van a helyzet rendezésére, és ebben ő fog döntést hozni – közölte a szervezet elnöke.

Szabálytalanságok a pártoknál

Az Állami Számvevőszék több évtizede ellenőrzi a pártok gazdálkodását és rendszeresen tapasztal szabálytalanságokat – számolt be a szervezet elnöke.

"Jellemző, hogy a pártoknál egy sajátos elszámolási rendszer van, a tradicionális pártok egy része hangsúlyt helyezett arra, hogy rendben legyenek a pénzügyei, de

jellemzően nem a jogkövető magatartást tapasztaltuk nagyon sok párt esetében"

- jegyezte meg. Mint mondta, a helyzet akkor vált élessé, amikor az Országgyűlés szigorította a tiltott pártfinanszírozásról szóló törvényt.

A múlt év második felében jöttek elő hibák a pártoknál, ami felerősítette a velük kapcsolatos gazdálkodásra vonatkozó széles nyilvánosság figyelmét. Ennek következtében az ÁSZ jelentése nagyon széles nyilvánosságot kapott, hiszen a tiltott támogatás köre kiszélesedett, kizárva azt, hogy magyar jogi személyek sem adhatnak a pártoknak támogatást: amit 2014 előtt még megtehetett a szponzor, azt 2014 után már nem - magyarázta Domokos László.

Az Állami Számvevőszék elnöke közölte, hogy a megszokott ütem szerint jelenleg a Fidesz és a KDNP, valamint a jelölőszervezetek ellenőrzését készítik elő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×