Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Novák: a családok éve arról szól, hogy még inkább a középpontba kerüljenek a családi értékek

Az idei a családok éve, amely arról szól, hogy még inkább a középpontba helyezzük a családi értékeket, még több támogatást adjunk a magyar családoknak - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős ügyvezető államtitkára Budapesten, a Margitszigeten szombaton.

Novák Katalin indította el a Legszelídebb Motorosok Felvonulását, amelyen több ezer gyermek vett részt kismotorjával a Családok éve - Családi majális elnevezésű kétnapos rendezvény keretében.

Közölte, hogy a fröccsöntött kismotor, amely Magyarországon az egyik legnagyobb mennyiségben eladott jármű, magyar találmány, amelyet Neizer László építészmérnök álmodott meg. Úgy fogalmazott, hogy az eszköz "státusszimbólum", ugyanis "kifejezetten ciki" egy két-, három- vagy négyéves gyermeknek, ha nincs ilyenje.

Az államtitkár az MTI-nek azt mondta, a családok éve elsősorban arról szól, hogy a régi támogatások megtartása és az újak bevezetése mellett minél inkább bemutassák, micsoda erőforrás a család, mekkora potenciál rejlik a gyermeknevelésben. Ezt jól kifejezik az ilyen rendezvények, amelyek során a résztvevők kikapcsolódnak, kiszakadnak a mindennapok gondjaiból - vélekedett.

Megjegyezte: ehhez kívánnak segítséget nyújtani, és felhívnák a figyelmet arra, hogy igazából erről az örömről szól a gyermekvállalás.

A kormány bátorítja a fiatalokat, hogy amennyiben gondolkodnak a családalapításon vagy a további gyermekvállaláson, merjenek belevágni. Érezzék, hogy ehhez támogatást kapnak majd - tette hozzá. Erről szól, hogy 2010 óta folyamatosan bővítik a családtámogatások rendszerét, amelyet tekintve Magyarország vezető Európában. Minden élethelyzetben igyekeznek a lehető legtöbb hozzájárulást megadni - hangoztatta.

A családalapítás előtt álló fiatalok olyan támogatásokat kapnak az otthonteremtéshez, a gyermekneveléshez vagy a bölcsődei ellátáson keresztül a gyermekfelügyelethez, amelyek segítik őket abban, hogy bátran tudjanak igent mondani a gyermekvállalásra. A kormány üzenete, hogy ezt folytatni fogja, elköteleződése a jövőben sem változik majd, a családok állnak az első helyen - mondta Novák Katalin.

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×