eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella
Orbán Viktor is reagált a hódmezővásárhelyi választás eredményére

Orbán Viktor is reagált a hódmezővásárhelyi választás eredményére

A Fidesznek azt a régi tudást kell tudnia felidéznie, hogy soha nem adnak semmit ingyen vagy olcsón – mondta a hvg.hu-nak Orbán Viktor a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás eredményét értékelve.

 

„Az emberek egy új városvezetőt akartak választani, és meg is választották. Gratulálunk neki és sok sikert kívánunk. Hódmezővásárhely egy fontos város, mindig is a szívünkön viseltük a sorsát, mindent meg fogunk tenni fejlődéséért” -  mondta a hvg.hu-nak Orbán Viktor a vasárnapi időközi polgármester-választásról.

Arra kérdésre, hogy a Fidesznek kell-e változtatnia a stratégiáján, a kormányfő azt mondta:

a Fidesznek azt a régi tudást kell tudnia felidéznie, hogy soha nem adnak semmit ingyen vagy olcsón.

„Mi csak úgy véletlenül, vagy szerencse révén, vagy a többiek gyengesége miatt sosem nyertünk választást. Ha mi nyerni akartunk, a mi közösségünknek kétszer, háromszor annyi energiát kellett mozgósítania, mint az ellenfeleinknek. Ez most is így van, kettőzött erővel kell dolgoznunk, ez a tanulság, és ezen fogunk dolgozni” - fejtette ki.

A miniszterelnök szerint a kormánypártoknak szembe kell nézniük az ellenfeleikkel, és el kell hárítaniuk a veszélyt, hogy azok kapjanak Magyarországon támogatást, akik bevándorlóországgá akarják tenni az országot.

„Az én számomra a választás tétje nem változott: egyetlen dologról szól, hogy bevándorlóországgá alakulunk-e a választás eredményeképpen vagy nem.

Ha a mi közösségünk marad, akkor Magyarország nem lesz bevándorlóország. Ha az ellenfeleink kapnak nagyobb bizalmat, Magyarország bevándorlóország lesz. Azt szeretném. hogy az emberek ezt a kérdést kellő súllyal és komolysággal fontolják meg. De a lényeg, hogy háromszor annyit kell dolgoznunk, mint eddig" – emelte ki a kormányfő.

Hódmezővásárhelyen vasárnap a Fidesz-KDNP jelöltjét, az eddigi alpolgármestert, Hegedűs Zoltánt legyőzte az ellenzék által támogatott, de független Márki-Zay Péter az időközi polgármester-választáson. Hegedűs lemondott alpolgármesterségéről, de képviselőként folytatja a munkát. Az eredmény után az ellenzéki pártok a Fidesz legyőzhetőségéről beszéltek.

Az elemzők is megszólaltak az ügyben. Török Gábor öt pontban fogalmazta meg a tanulságokatA Publicus Intézet vezetője szerint a Fidesz vasárnap este egy óriási pofont kapott Hódmezővásárhelyen. A Nézőpont csoportot irányító Mráz Ágoston ezzel szemben úgy véli: a maradék néhány napban szimpatikus független jelölteket kellene állítani 106 egyéni választókerületben, tehát a megoldásához egy lépéssel sem került közelebb az ellenzék.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×