eur:
394.62
usd:
365.22
bux:
65482.75
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Márki-Zay nyert Hódmezővásárhelyen

Márki-Zay nyert Hódmezővásárhelyen

Az ellenzék által támogatott független jelölt, Márki-Zay Péter nyerte meg a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást.

A választás.hu adatai szerint

  • a független, az ellenzéki pártok támogatottságát élvező Márki-Zay Péter 13 076 (57.49%)
  • a Fidesz-KDNP által támogatott Hegedűs Zoltán 9 468 (41.63%)
  • a független Hernádi Gyula 201 (0.88%) szavazatot

kapott teljes feldolgozottság mellett.

A hódmezővásárhelyiek 62,45 százaléka vett részt az időközi polgármester-választáson, ami rekordnak számít.

Hódmezővásárhelyen Almási István (Fidesz-KDNP) halála miatt kellett kiírni az időközi polgármester-választást. 

"Azért a víz az úr"

Hajrá, Vásárhely! - kezdte beszédét Márki-Zay Péter, majd úgy folytatta: életében nem látott ennyi felnőtt embert sírni. "Én is megkönnyeztem."

Kiemelte, hogy hálás köszönettel tartozik minden vásárhelyi polgárnak, függetlenül attól, kire szavazott. "Ma Hódmezővásárhely megmutatta, hogy azért a víz az úr!" - tette hozzá.

Egy olyan társasjátékban vettek részt, amit úgy hívnak, demokrácia. Ez a legfontosabb értékeink egyike, az egész választás erről szólt: ma még ebben az országban van demokrácia, el tudtunk menni kifejezni a véleményünket - fejtette ki.

A győztes jelölt megköszönte mindenkinek a segítségét, aki részt vett a választás lebonyolításában, és azoknak is, akik aktívan részt vettek az 52 napos kampányban: aktivistáknak, magánembereknek, újságíróknak, a szavazatszámlálóknak, valamint a családtagjainak."A legfontosabb értékünk a család, ma Vásárhely azt mutatta meg, hogy egy család vagyunk, egy szeretetközösség" - fogalmazott.

Új időszámítás indul az országban: az a megható támogatás, amit tapasztalt, rendszerváltás-hangulat - vélekedett.

A független jelölt szerint Vásárhelyen 1989-es hangulat van, és "ki merem jelenteni, hogy rendszerváltó hangulat van az országban. Hódmezővásárhely ma példát mutatott."

Eleinte a legszűkebb baráti köre is azt mondta, hogy a Fideszre fognak szavazni, mert félnek. "Azért, mert hittek a hazugságoknak: ha nem a Fidesz győz, káosz lesz, kirabolják az országot, jönnek a migránsok. De ez nem igaz: a vezetés attól fél, hogy megszűnhet a lopás, a korrupció, a hazudozás, a megfélemlítés" - fejtette ki.

Márki-Zay szerint a vásárhelyi eredmény reményt ad, de nem szabad megállni, és neki például fel kell vennie a munkát. "El kell vágni a damilon mozgatott emberek kötelékeit. Meg kell szabadítani az embereket a Fidesz fogságából, sok jó embert, aki anyagi érdekből vagy megfélemlítésből, de kiszolgálják a rendszert" - fogalmazott.

Az ellenzéki pártok gratuláltak Márki-Zay Péter győzelméhez.

Lázár: Hódmezővásárhelyért fogunk dolgozni

Hódmezővásárhelyért fogunk dolgozni, ahogy az elmúlt 27 évben, a város fejlődését tartjuk szem előtt - jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Hódmezővásárhelyen, az időközi polgármester-választást követő sajtótájékoztatóján

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a választáson, és azoknak különösen, akik a Fidesz jelöltjét támogatták.

Hegedűs Zoltán mintegy 9500 voksot kapott, annyit, amennyit 2014 őszén és tavaszán a Fidesz jelöltje. A párt támogatóinak bizalmát négy év távlatában sikerült megőrizni, ez jelenti a legnagyobb sikert - mondta a politikus.

A miniszter úgy fogalmazott, országos jellegű kampány zajlott az elmúlt két hónapban a városban. Kifejtette, az országos konzekvenciák levonásával nem foglalkozik, az eredmények értékelése még hátra van. Hozzátette: azon fognak dolgozni a következő hónapokban, hogy a választópolgárok bizalmát elnyerjék áprilisban.

Lázár János gratulált Márki-Zay Péternek a győzelemhez. Elmondta, várja milyen kezdeményezései lesznek az új polgármesternek, milyen irányba halad majd a Hódmezővásárhely.

Hegedűs Zoltán szerint az időközi polgármester-választáson a piszkos kampány győzött a tisztes munka fölött. Kijelentette: meghajlik a választók akarata előtt, hétfőn lemond az alpolgármesteri tisztségéről, de önkormányzati képviselői munkáját folytatja.

A politikus hangsúlyozta, készen áll arra, hogy mindenkivel együttműködjön Hódmezővásárhely érdekében. Hozzátette: a város fejlődése nem állhat meg.

Még egy választás

A Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason az időközi önkormányzati képviselőválasztáson a Nemzeti Választási Iroda honlapjának adatai szerint Juhász György (Fidesz-KDNP) 454 szavazatot (68,07 százalék) kapott, Fejes Ferencre (független) 206-an szavaztak (30,88 százalék), Czupor Attila László, a Magyar Munkáspárt jelöltje alig több mint 1 százalékos eredményt ért el 7 szavazattal. A névjegyzékben 2342-an szerepeltek. A választásra jogosultak több mint 28 százaléka vett részt a voksoláson.

A településen azért kellett időközi választást kiírni, mert Aradszky Lászlóné Kiskunhalas város 5. számú választókerületének képviselője, egyben a kiskunhalasi képviselőtestület ügyrendi és szociális bizottságának elnöke 2017. október 29-én tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×