eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Kiderült, mi szerepel a képviselők vagyonnyilatkozataiban

Kiderült, mi szerepel a képviselők vagyonnyilatkozataiban

Éjfélkor lejárt az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatának beadási határideje.

Áder János köztársasági elnök vagyonnyilatkozata szerint tavaly mintegy 6 millió forinttal lett gazdagabb, így jelenleg 65 millió forintja van.

Orbán Viktor miniszterelnök megtakarítása az előző évi 742 ezer forintról 993 ezer forintra nőtt. Törlesztették családi házukra felvett hitelüket, így adósságuk jelenleg közel 4,8 millió forint.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter 12 millió forinttal növelte tartozását, amely így 87 millió forintot tesz ki. A tárcavezető gazdagabb lett ugyanakkor egy mádi szőlővel, egy hódmezővásárhelyi szántóval, valamint egy második személygépkocsival is.

Pintér Sándor belügyminiszter vagyoni helyzete nem változott jelentősen, a nevén jelenleg is országszerte 23 ingatlan van. Kintlévőségei jelentősek, meghaladják az 1 milliárd forintot, amiből 605 millió forint barátoknak nyújtott kölcsön.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bankszámláján az egy évvel korábbi 2,5 millió forintról 4,9 millió forintra nőtt megtakarítása, szüleinek vagyonbevallása szerint 30 millió forinttal tartozik. A tárcavezetőnek továbbra is megvan győri háza, három balatonedericsi ingatlanja és dunakeszi házuk tulajdonjogának fele.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter vagyona nem változott, csupán mintegy 300 könyvvel lett gazdagabb egy év alatt.

Simicskó István honvédelmi miniszter megtakarítása egy év alatt 4 millió forinttal 53,6 millió forintra nőtt.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke 605 millió forintos megtakarítása mellé 228 millió forintos osztalékot is felvett az elmúlt egy évben. Emellett nagyjából 60 millió forintos tartozása van. A Magyar Idők szerint a volt miniszterelnök az okiratban nem tüntette fel azt a több mint 150 millió forintot, amely egy nevén lévő osztrák bankszámlán van elhelyezve. Gyurcsány Ferenc közölte: valótlanságot állítanak. "A valóság az, hogy a DK elnökének 605 millió 727 ezer 420 forint értékben értékpapír-befektetése van, amelyet vagyonnyilatkozatában pontosan fel is tüntetett. Ezen értékpapírokat egy magyar és egy osztrák bank, illetve két magyar pénzügyi szolgáltató kezeli."

Vona Gábor, a Jobbik elnöke az elmúlt egy évben 1 millió 750 ezer forint sérelmi díjat kapott a róla a sajtóban megjelent valótlan állítások miatt. A pártelnöknek mindössze egy bárdudvarnoki legelője van, megtakarítása pedig 500 ezer forint.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke továbbra is egy budakeszi és egy pátyi házzal rendelkezik, vagyonnyilatkozatában jelentős változás nincs. Hadházy Ákos, az LMP másik társelnöke csökkentette megtakarításait, jelenleg 1,1 millió forintos megtakarítása mellé 16,8 millió forintos tartozása van.

Gulyás Gergely, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetőjeként havi 1,3 millió forintos jövedelemre tesz szert tavaly októberi kinevezése óta. A kormánypárti politikus idei nyilatkozatában az egyetlen újdonságot 1,1 millió forintos banki folyószámlája jelenti. Gulyás Gergely így továbbra is két XI. kerületi lakás, egy 95 és egy 52 négyzetméteres ingatlan tulajdonosa, előbbi azonban haszonélvezettel terhelt. Egy 2008-ban felvett, 120 ezer svájci frankos (akkori árfolyamon mintegy 18,5 millió forintos) hitel fele része után van tartozása a folyamatos törlesztés mellett fennmaradó összeg erejéig, aminek aktuális nagyságát nem tüntette fel.

Tóth Bertalannak, az MSZP frakcióvezetőjének kedvezőbbé vált az anyagi helyzete az elmúlt évben: banki és más pénzkövetelései 5,4 millió forinttal emelkedtek, miközben hiteltartozása több mint 22 millió forinttal, egymillió forintra csökkent. Az ellenzéki politikus emellett továbbra is mintegy 17 millió forint értékű, nagyrészt euró alapú életbiztosítással rendelkezik, a korábbiakkal ellentétben ugyanakkor tavaly már nem egészítette ki keresetét havi 300 ezer forintos bérbeadással.

A Jobbik képviselőcsoportját vezető Volner Jánosnak ingatlanja és gépjárműve sincs, bankban és készpénzben tartott megtakarításainak összértéke egy év alatt mintegy 2,4 millió forinttal 8,4 millió forintra emelkedett. A politikusnak nincs tartozása, emellett isméteten feltüntette, hogy a Magyar Gárda Pest megye Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. tagja.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az előző évekhez hasonlóan egy zuglói társasházi lakásnak, egy 83 négyzetméteres tahitótfalui háznak, egy budakeszi zártkertnek, valamint egy Kisnémediben található erdőnek résztulajdonosa. Autója, megtakarítása és tartozása nincs a kormánypárti politikusnak.

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, független képviselő vagyonnyilatkozatában ezúttal nem tüntette fel felesége és gyermekei nevét, biztosítási alapú megtakarításának névértéke pedig félmillió forinttal 4,3 millió forintra emelkedett. Az ellenzéki politikus változatlanul egy 60 négyzetméteres zuglói társasházi lakás felét tudhatja magáénak, továbbá egy balatonmáriafürdői üdülőben és egy gyöngyösi családi házban is hasonló tulajdonrésze van, 2015 óta egy használt Skoda Superbet lízingel, 2012-ben örökölt egy 1987-es Ford Oriont.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 05:50
×
×
×
×