Infostart.hu
eur:
381.67
usd:
327.34
bux:
109420.82
2025. december 5. péntek Vilma
Képtelenek betartatni ezt a törvényt Budapest utcáin

Képtelenek betartatni ezt a törvényt Budapest utcáin

Lehetetlennek tűnik annak a törvénynek a betartatása, amely hat éve tiltja a dohányzást a tömegközlekedési eszközök megállóiban; Budapesten a tisztiorvosi szolgálat, majd 2017 áprilisától a szervezet feladatait részben ellátó Fővárosi Kormányhivatal ellenőrei öt év alatt csupán ötszáz alkalommal bírságoltak dohányzás miatt - írta a Magyar Idők csütörtökön.

2012. január 1-je óta a nemdohányzók védelméről szóló törvény alapján - a kijelölt helyek kivételével - tilos dohányozni a közterületnek minősülő gyalogos-aluljárókban, a közforgalmú vasúti szolgáltatás létesítményeiben, területein, például peronon, a közösségi közlekedési eszközök megállóiban. A Fővárosi Közgyűlés már 2010-ben megszavazta Tarlós István főpolgármester javaslatát, amely az aluljárók és játszóterek után a budapesti tömegközlekedési megállókban is betiltotta a dohányzást.

A szabályok betartását a közterület-felügyeletek, a dohányzási korlátozások betartását, betartatását pedig - az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat integrálását követően - a kormányhivatalok munkatársai ellenőrzik.

A lapot az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkársága úgy tájékoztatta, hogy a megállóhelyeken, vasútállomásokon, pályaudvarokon

  • 2013-ban 3150 ellenőrzést tartottak és 43 alkalommal bírságoltak több mint egymillió forint értékben.
  • 2014-ben a 2288 ellenőrzésből 102 alkalommal,
  • 2015-ben pedig 946 ellenőrzésből 94 alkalommal büntettek 2-2 millió forint körüli összértékben.
  • Míg 2016-ban 8233 ellenőrzésből száznegyvenszer bírságoltak, és 2,8 millió forint bírságot szabtak ki, 
  • tavaly hatékonyabbak voltak az ellenőrök, hiszen a 754 ellenőrzésből 111 volt eredményes; 2,3 millió forint bírság folyt be.
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Az elmúlt napokban azonban kezdett elfogyni a lendület, újabb impulzusokra várnak a befektetők. Legkésőbb jövő hét szerdán érkezik is ilyen impulzus, akkor tart kamatdöntő ülést az amerikai jegybank, de a mai inflációs adatot is érdemes figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×