Infostart.hu
eur:
378.64
usd:
321.22
bux:
130366.24
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Jó hír: több juttatást kaphatunk jövőre

Jó hír: több juttatást kaphatunk jövőre

A cafeteriában az adómentes juttatások idén is meglévő elemei közé jövőre bekerül a diákhitel-törlesztés támogatása, egyebek mellett jelentősen kedvezőbbé válnak a lakhatási támogatás feltételei is - közölte a BDO Magyarország az MTI-vel.

A cég közleménye szerint a végleges feltételek ismeretében a munkáltatóknak még decemberben célszerű összeállítaniuk a jövő évi cafeteria-rendszerüket, amelynek ismeretében az alkalmazottak január közepéig nyilatkozhatnak, milyen juttatásokban kívánnak részesülni 2018 folyamán.

Az új elemként megjelenő

diákhitel-törlesztési támogatás

a törlesztőrészlet erejéig, de legfeljebb havi 27 600 forintig adható adómentesen, és a munkavállalónak igazolnia kell mind a hitel fennállását, mind a havi törlesztések teljesítését.

Makár Andrea, a BDO Magyarország vezető cafeteria tanácsadója kifejtette: a mobilitási célú lakhatási támogatást, ismertebb nevén az

albérlet-támogatást

idén alig vették igénybe, így szükségessé vált a feltételek enyhítése. Rámutatott: a jövőben a támogatás immár határozott idejű munkaszerződés mellett is igénybe vehető lesz, emellett a kedvezményességet biztosító összeghatárok is emelkednek, például a foglalkoztatás első két évében az eddigi 40 helyett a minimálbér 60 százalékáig, vagyis 51 ezer helyett közel 83 ezer forintig lesz adómentes ez a juttatás.

A BDO közleményében jelezték: eddig az is feltétel volt, hogy a munkavállalónak ne legyen lakástulajdona, illetve haszonélvezeti joga se legyen a munkahely 60 kilométeres körzetében, illetve olyan helyen, ami onnan tömegközlekedési eszközzel 3 óra alatt megközelíthető. Jövőre már csak a többségi tulajdon lesz a kizáró ok.

Egyes meghatározott juttatások esetében (ide tartozik az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkeztetés, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, az ajándékutalvány, valamint az egészség-és nyugdíjpénztári hozzájárulás)

a munkáltatói terhek 43,66-ról 40,71 százalékra csökkennek.

Ez azt jelenti, hogy adott munkáltatói keretösszegből jövőre nagyobb összegben részesülhetnek a dolgozók.

A cafeteriában történő készpénz-kifizetés, illetve a Széchenyi Kártya különböző alszámláin (vendéglátás, szállás, szabadidő) adható juttatások közterhei jövőre is változatlanul 34,22 százalékos mértékűek, amennyiben együttes értékük nem haladja meg a 450 ezer forintot. Az e feletti kifizetések esetén 40,71 százalékos adó- és közteherrel kell számolni.

Címlapról ajánljuk
Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

A cél ezúttal aligha szentesíti az eszközt, azaz a német politika mindennapjaira átírva a legújabb takarékossági javaslatot. Azt a legerősebb kormánypárthoz, a CDU-hoz köthető Gazdasági Tanács terjesztette elő, indítványozva egy erőteljes nyugdíjrendszeri átalakítás mellett például a fogászati ellátás állami finanszírozásának teljes megszüntetését.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Lefordulás a tőzsdéken, komoly mínuszban a magyar piac

Lefordulás a tőzsdéken, komoly mínuszban a magyar piac

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napoban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is érezteti hatását, a kezdeti iránykeresést délelőtt esés váltotta fel, a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 16 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×