Infostart.hu
eur:
381.9
usd:
327.69
bux:
109131.88
2025. december 5. péntek Vilma
Megszólalt Tarsoly Csaba a Quaestor-ügyben

Megszólalt Tarsoly Csaba a Quaestor-ügyben

Még három tárgyalási napot tűztek ki erre a hétre a Quaestor-ügyben. Ám hiába a maratoni menetrend, az ügy felgöngyölítése lassan halad - írta a Magyar Idők.

"Nézünk, mint Sanyi a moziban, miközben a kivetítőn bemutatott brókerrendszerrel én személy szerint sosem dolgoztam" – fogalmazott Tarsoly Csaba hétfőn a Fővárosi Törvényszéken, ahol a per tegnapi fordulóján még mindig a cég informatikai rendszerének működésére próbáltak rájönni, több-kevesebb sikerrel.

"Szeretném, hogy a most bemutatott, kilenc évvel ezelőtti lekérdezéseknél nemcsak azt vizsgálnánk, hogy milyen értékű volt az értékpapír, hanem hogy bemutatná valaki azt is, ki rögzítette, ki hagyta jóvá ezeket az ügyleteket, és milyen meghatalmazás szerint" – mondta Tarsoly Csaba, utalva ezzel arra, hogy a súlyos összegek felszívódásához semmi köze nincs. Kérését nem tudták teljesíteni, mert mint kiderült, a rendszer ezt nem tette lehetővé.

Ezután Tarsoly Csaba kifogásolta, hogy a bemutatott anyagokat most látja először, így nem tudnak felkészülni és észrevételeket tenni. A bírónő viszont türelemre intette, mondván: a szóban forgó anyagot is meg fogja kapni.

A Quaestor-ügy 2015 márciusában pattant ki: a Magyar Nemzeti Bank szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt. A Fővárosi Főügyészség Tarsoly Csabát és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolja - írta a Magyar Idők.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron

Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron

Karácsony alkalmából ismét különleges akcióval kedveskedünk olvasóinknak: december 1-jén útnak indított kampányunk keretében fél áron adjuk a Signature PRO előfizetésünket, ráadásul két hónapra. Most még inkább megéri csatlakozni az előfizetők táborához, akik egyedi elemzésekben, máshol nem megtalálható online befektetői rendezvényekben, ingyenes konferenciabelépőkben, különleges tartalmakban részesülnek. És amit ígérhetünk régi és új előfizetőinknek is: folyamatosan fejlesztjük előfizetői tartalmainkat, formátumainkat, hamarosan újabb bejelentésekkel érkezünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 10:02
×
×
×
×